Forgalomlassító demonstráció a Tótkomlós és Orosháza közötti útszakaszon

2018. december 22. 07:47 | behir.hu

A Tótkomlós és Orosháza közötti útszakaszon, 2018. december 22-én 13 óra 30 perc és 15 óra között egy sávon halad majd a forgalom.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a közlekedőket, hogy forgalomlassító demonstráció várható 2018. december 22-én 13 óra 30 perctől 15 óráig Tótkomlós határában, a 4427-es számú úton, Tótkomlós és Orosháza között.

A szervezők bejelentése szerint a demonstráció résztvevői járműveikkel az egyik sávot foglalják el, így a forgalom egy sávon halad majd. A rendőrség a balesetek elkerülése érdekében kéri a járművezetőket, hogy fokozott óvatossággal közelítsék meg a helyszínt és figyeljék a forgalmat irányítók jelzéseit!

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL