Folytatódik a hajtóvadászat, szigorították a törvényeket, továbbá a prevenció megújítása is elindult. Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a rendőrségi akciók mellett kiemelten fontos a társadalmi összefogás.
A kormánybiztos közölte, 1025 kilogram kábítószert vontak ki a feketepiacról; a lefoglalt vagyon értéke megközelíti a 900 millió forintot. A DELTA keretében a múlt hétig összesen 6134 büntetőeljárás indult, és több mint 22 ezer rendőr vett részt a program akcióiban.
– A legfontosabb, hogy a helyi közösségek és a rendőrség együttműködését megerősítsék. A közeljövőben kezdeményezni fogjuk a kábítószerellenes települések szövetségének létrehozását is – emelte ki, hozzátette: a védvonal erősítése érdekében párbeszédet indítottak az iskolák és települések mellett egyházakkal, valamint rendezvény- és fesztiválszervezőkkel is.
A kormánybiztos továbbá elmondta, hogy nem cenzúrázni akarnak, és nem cél fesztiválok betiltása sem, de tudatosítani kell, hogy „az alkotói szabadság jegyében is csak egy határig lehet elmenni.”

Forrás: police.hu
A kormánybiztos úgy fogalmazott: a kábítószer nemcsak rendészeti, vagy egészségügyi probléma, hanem az egész társadalmat roncsoló kihívás, sorskérdés.
Töreki Sándor, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, hogy a DELTA program akcióiban lefoglalt drogok legnagyobb részét kannabisz, kristály és dizájner drogok tették ki, kokaint és heroint csekélyebb mennyiségben találtak.
Kiemelte a 220 fővel megalakult kábítószerellenes hivatal tevékenységét, amely jelenleg is 110 eljárást folytat, szoros együttműködésben a rendőrséggel. A rendőrfőkapitány-helyettes fontosnak nevezte a nyomozók droggal kapcsolatos tudásának bővítését, ezért, mint mondta, folyamatosan tanítják őket a felderítési módszerekre.
– A sikeres nyomozások tapasztalatait összefoglalva az ORFK havonta kiad egy szakmai tájékoztatót is, amelyek gyakorlati elemeket tartalmaznak. A sikeres munka legfőbb pillérei a tanulás-oktatás, a nemzetközi tapasztalatok cseréje és a koordináció - hangsúlyozta.
A tlejes cikket itt megtekinthető.
Forrás: hirado.hu