Folytatják Gyulán a sikeres Térzene programsorozatot

2021. szeptember 24. 17:00 | Hidvégi Dávid

Több mint 20 koncertet tartottak eddig Gyulán a Térzene Program részeként. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2019 októberében indított kezdeményezés ebben az évben is folytatódott.

A kormány idén 900 millió forintot fordított a Térzene program finanszírozására. Ennek célja, hogy a települések közterein újra felcsendüljenek a zeneművészet évszázados alkotásai.

– Gyakran hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a kultúra konkrét helyszínekhez, a színpadhoz vagy a koncerttermekhez kötődik, holott valójában ott van a mindennapjainkban is. A kultúra lépten nyomon elkísér a hagyományos terein kívül is, hiszen egy köztéri szobor vagy akár egy díszes épület vagy egy középkori vár is a művészet örömével ajándékozza meg az embert – mondta Fülöp Péter művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár.

A koncert kezdete előtt a helyettes államtitkár átadta a programsorozat 2021-es promóciós csomagját Görgényi Ernő polgármesternek.

– A kormány pénzügyi támogatásának köszönhetően 22 koncertet tartottunk Gyula közterületein. A Rondella, a Szent Miklós Park, a Világóra és a Göndöcs-kert zenepavilonja voltak a helyszínek. Emellett a programon kívül a gyulai diákok utcazenével is szórakoztatták a kedves vendégeket és a járókelőket – fogalmazott a városvezető.

Az előadás előtt Halász János országgyűlési képviselő, a Városok és Falvak Szövetségének elnöke kiemelte, hogy a programsorozat jó lehetőséget ad a művészeknek a bemutatkozásra. A kezdeményezés részeként csütörtökön a Sonivius Vappae Együttes lépett fel a gyulai vár tövében, a Rondella Teraszon.

 

Galéria

További programok »

FEL