Nagy Ferenc: Folyamatosan szépülnek a város közterületei

2024. február 26. 11:58 | Hidvégi Dávid

A Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. folyamatosan végzi a közterületek ápolását, hiszen egész éves ütemtervvel rendelkezik, ezt az önkormányzat által meghatározott Közszolgáltatási terv is tartalmazza. Az időjárásnak köszönhetően már februárban elkezdődtek a komolyabb munkálatok.

– A tavaszias időjárásnak köszönhetően a város belterületén már február elején megkezdték a cserjék, rózsaágyások rendbetételét, a száraz ágak, lehullott levelek összegyűjtését, valamint a zöldfelületek esetében a gyommentesítést, a talajlazítást és tápanyag utánpótlást – árulta el a kérdésünkre a város alpolgármestere. Nagy Ferenc elmondta, hogy a falevelek gyűjtése az előző év őszétől szinte folyamatos, hiszen az enyhe télnek köszönhetően az őszi levelek nem hullottak le időben, így a téli hónapokban is feladat ezek összeszedése. A levelek összegyűjtése kézi és gépi erővel történik.

– A BVG Kft. a nagyobb felületekről a levelet nagy teljesítményű mobil, a gépjármű platójára szerelhető lombszívó berendezéssel szedi össze. A berendezések a felszívás során egyben le is darálják a leveleket, és a kisebb ágakat, ezáltal kétszer-háromszor több levelet tudunk a platóra feljuttatni, ami komoly energia-megtakarítást jelent. A ledarált levelek egy részét talajkomposztálásra felhasználjuk. Ezt a módszert fás, cserjés, bokros, illetve részben kitisztított virágágyásos területeken tudjuk alkalmazni. Ilyenkor a helyszínen hagyják a ledarált leveleket, valamint a kisebb nyesedékeket, és egy 5-10 centiméteres réteget alakítanak ki – hangsúlyozta Nagy Ferenc. Hozzátette: ez azért hasznos, mert maga a fanyesedék és a ledarált levél idővel komposztálódik és egy tápanyagban gazdag humuszréteg alakul ki, amely a fák, cserjék tápanyag-utánpótlásában nagy szerepet játszik.

 

Emlékeztetett, hogy a járdák, terek, kerékpárutak környezetében nem alkalmazható a talajkomposztálás, mert a szárazabb időszakokban akár egy kisebb szél is képes szétfújni az avart, így a rendezettség megszűnik a területeken, ezért a BVG Kft. az ilyen részeken a leveleket felszedi, és mint biológiailag lebomló zöld hulladékot, a városi hulladéklerakó telepre szállítja.

 

A város már a tavaszi virágosítást is tervezi

Békéscsaba közigazgatási területén számos virágágyás található, nemcsak a belvárosban, hanem például a Lencsési lakótelepen és Jaminában is, ezek összterülete több, mint 1300 négyzetméter. Az alpolgármester ismertette, hogy ezen felületekre idén közel húszezer darab egynyári virágot terveznek ültetni áprilisban és májusban.

– Az ágyásokba olyan színpompás virágokat ültetünk, amelyek a jelenlegi klimatikus viszonyokat nagyon jól bírják, képesek alkalmazkodni az éghajlathoz. Ilyen például a mézvirág, a büdöske, a petúnia, a napvirág vagy a kakastaréj. A virágágyásokon kívül az előző évek gyakorlatának megfelelően virágoszlopok és kandeláberekre szerelt virágtartókat is kihelyezünk. Mindenki szereti a virágokat, ami érthető, hiszen a tavasszal kiültetett egynyári növények kora őszig nagy értéket képviselő díszítő elemei városunknak, pompájukkal szebbé, színesebbé és illatosabbá varázsolják közterületeinket – fogalmazott Nagy Ferenc.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL