Folyamatos a lehullott falevelek összegyűjtése Békéscsabán

2022. szeptember 22. 12:54 | Papp Ádám Sándor

A Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. feladatai között szerepel a város területén lévő zöldfelületek, parkok rendezése, fenntartása és üzemeltetése. Az ősz beköszöntével megkezdődött a lehullott levelek összegyűjtése, elszállítása, illetve hasznosítása is.

Balla Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy a lehullott leveleket kézi és gépi erővel gyűjtik össze, feldolgozzák, majd talaj tápanyagként használják fel.

– A városban lévő zöldterületek kategorizálva vannak: A, B, C és D jelzéssel. Így határozzuk meg, hogy az adott helyszíneken egy évben hány alkalommal kell felszedni a leveleket. Az A és a B jelzésű területeken minimum négyszer, a C kategóriánál pedig kétszer egy évben. Az enyhe télnek köszönhetően előfordul, hogy az őszi levelek nem hullanak le időben, így a téli hónapokban is az összeszedésével kell foglalkozunk, így ez a feladat átnyúlik januárra és februárra – mondta Balla Ferenc.

A Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. tavaly nyáron szerezett be két nagy teljesítményű lombszívó berendezést. Az eszközök 23 lóerősek és minimum 80 köbméter/perc légáramlási sebességgel bírnak.

– A levelek összegyűjtése kézi és gépi erővel történik. A Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. két nagy teljesítményű lombszívó berendezéssel rendelkezik, amelyek könnyen felszerelhetőek a tehergépjárművek platójára. A készülék felszívja az összegereblyézett leveleket és egyből a platóra juttatja azokat, ahol nem ér véget a folyamat, ugyanis a berendezések ledarálják a leveleket, illetve a kisebb ágakat. Ezáltal kétszer-háromszor több levelet tudunk a platóra feljuttatni, ami komoly energia-megtakarítást jelent az embereink számára. Amennyiben ez megtörtént, akkor a ledarált levelet talajkomposztálásra használjuk fel. Ezt a módszert fás, cserjés, bokros, illetve kitisztított virágágyásos területeken alkalmazzuk – részletezte Balla Ferenc.

Mint megtudtuk, ilyenkor a helyszínen hagyják a ledarált leveleket, valamint a kisebb nyesedékeket, és egy körül-belül 10 centiméteres réteget alakítanak ki. Ez azért hasznos, mert maga a fanyesedék és a ledarált levél a tél folyamán szépen komposztálódik és egy tápanyagban gazdag humuszréteg alakul ki tavaszra, pont addigra, amire a fák elkezdenek rügyezni és ezáltal a hiányzó tápanyagot pótolni tudják. A komposztálás azért is fontos, mert nem csupán a növényeknek ad tápanyagot és védelmet, hanem ott áttelelhetnek a rovarok, illetve kisebb emlősök is. Így környezetvédelem és természetvédelem szempontjából is igen fontos technológia ez. Ezeket a módszereket az A jelzésű területeken egyáltalán nem alkalmazzák, csupán a B és a C területeken. Minden évben próbáljuk kibővíteni a módszert további helyszíneken.

– Az A területeken azért nem alkalmazzuk a komposztálást, mert ha a ledarált leveleket a helyszínen hagyjuk és száraz a tél, akkor egy nagyobb szél képes szétfújni a leveleket, így a rendezettség megszűnik a területeken. Hulladékgazdálkodás szempontjából is fontos ez a megoldás, hiszen kevesebb zöldhulladék keletkezik és emellett nagyon sok üzemanyagot tudunk megspórolni ezzel a technológiával – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.

Balla Ferenc arról is beszélt, hogy a levelek összeszedése azért szükséges, mert ha azokat a füves területeken ott hagynák, akkor kialakulna egy talajkomposztálás és az ott lévő fű is komposztálódna, tavaszra pedig nem maradna fű a területen.

– Továbbá a rendezettség szempontjából is fontos ez a feladat. Cél, hogy a belváros szép tiszta maradjon és elfogadható legyen a békéscsabaiak, valamint az idelátogatók számára. A biztonságos közlekedés megteremtése szempontjából szintén szükséges a levelek összeszedése. Esős időjárást követően ugyanis a levelek a járdákra, kerékpárutakra tapadva csúszásveszélyt jelenthetnek a járókelők és a biciklisek számára egyaránt – emelte ki.

Balla Ferenc hozzátette, hogy előre elkészített kéthetes ütemterv alapján, 5-6 fős brigádok végzik a feladatokat, akik különböző területekért felelősek. Az ügyvezető igazgató szerint a kialakított módszer szerint a csapatok hatékonyan megoldják a területek rendben tartását.

További programok »

FEL