A kábítószereket rendszeresen fogyasztó férfi 2024. év elején elhatározta, hogy kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kereskedve tesz szert rendszeres haszonra. Ennek érdekében a 2024. április hónapja és 2024. október 22-e közötti időben marihuánát és kristálynak nevezett port szerzett meg ismeretlen személytől, valamint részben egy szegedi férfitól.
A terhelt a megszerzett kábítószert és új pszichoaktív anyagot tótkomlósi házában tárolta, az értékesítés előtt mérleggel kiadagolta, az adagokat legtöbbször alumínium fóliába rakta, majd kábítószert és új pszichoaktív anyagot fogyasztó személyeknek – a drogok mennyiségére, átadásának helyére, idejére vonatkozó előzetes egyeztetést követően – készpénz megfizetése ellenében, anyagi haszonnal átadta, illetve átadni szándékozta. A terhelt cselekményével rendszeres haszonszerzésre törekedett, a bűncselekmények elkövetése során és azzal összefüggésben legalább 638 000 Ft vagyont szerzett meg.
A járási ügyészség a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától és a közúti járművezetéstől, a bűncselekmény elkövetése során szerzett 638 000 Ft erejéig rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást, illetőleg kobozza el tőle a lakásában lefoglalt kábítószereket és a drogok kereskedelméhez felhasznált eszközöket. A nyomozás során jelentős, közel 2 000 000 Ft összegű bűnügyi költség merült fel, ezt is a terheltnek kell majd megfizetnie a járási ügyészség indítványa szerint.
Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség