Fogatok csatája a Kinizsi Parkban - galéria

2016. május 7. 14:40 | behir.hu

Május 5. és 8. között harmincnegyedik alkalommal rendezik meg a lovasnapokat Fábiánsebestyénben. A megmérettetés második napján a háromcsillagos kettesfogatok és a négyesfogatok mezőnye mérte össze a tudását.

Csütörtökön indult a verseny, amelynek első napján a póni- és a világbajnokságra készülő egyes fogatoké volt a főszerep. Pénteken azonban már a kettes és a négyes fogatok versenyeztek. Az első két napon díjhajtásban mérkőzött meg a mezőny. Ebben a versenyszámban a kötelező gyakorlat során a lovak idomítottságát, együttes munkáját és a feladatok pontosságát értékelte a zsűri, a pályán minden egyes mozdulatnak óriási jelentősége van.

- Az egyik legklasszikusabb szám, amikor a lovak idomításáról, képzéséről, jármódokról, az öltözékről, a kocsik díszítéséről, a lovak hámozásáról, hogyan kerülnek befogatolásra és egy olyan kűrt hajtanak végre, ami minden fogat számára azonos – fogalmazott Farkas Sándor, a szervezőbizottság elnöke

A délelőtti programban tizennégyen hajtottak a pályán. A hosszabb szünet előtt Farkas László vezetett a versenyben. Fia és egyben segédhajtója szerint ez a legjelentősebb verseny hazánkban, ami megfelelő felkészülést jelent a Duna-Alpesi Kupára.

- Az idei fogatunk, amit összepárosítottunk, szenzációs díjhajtást teljesített édesapám, még csiszolnunk kell, apróbb hibák vannak, de ezek olyan hibák, amelyek orvosolhatók a következő versenyre - értékelt Farkas József segédhajtó.

A kettesfogatok közül utolsóként Lázár Vilmos érkezett a 40x100 méteres pályára. A tizenegyszeres világbajnok ugyan változtatott a fogat összeállításán, de végül 38,58 hibaponttal győzni tudott.

- Elég hamar összejöttem ezzel a fogattal, ebből az egyik lovat nem sokat hajtottam, talán ötödször-hatodszor ültem most mögötte. A másik lóval világbajnokságot nyertem, őt jól ismertem, de néhány alkalom után megtaláltuk egymást, rájöttünk egymás gyengéire-erősségeire és jó összhangban tudtunk menni – emelte ki Lázár Vilmos többszörös fogathajtó világbajnok.

A rangos eseményre Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora is ellátogatott, aki a lovas sportok szerelmese és fontosnak tartja, hogy ezek a sportágak is eljussanak az iskolák mindennapjaiba.

- Várjuk azt a lehetőséget, amikor az úszáshoz hasonló rendszerben a gyerekek heti háromszor lovagolni tudnak majd, hiszen a lovas sportban van egy fantasztikus dolog. A ritmusérzéknek, a tartásos elemeknek köszönhetően a gyerekeknek számos területen segíthet, többek között a beszédkészség fejlesztésében, vagy diszgráfia, diszkalkulia, diszlexia esetén – mondta el Mocsai Lajos. 

Délután már a négyesfogatok voltak a középpontban. Lázár Zoltán a versenyszám egyik nagy esélyese a mezőny közepén hajtott ki a pályára.

- Mindig úgy vagyok vele, hogy ha az első verseny nagyon jól sikerül, akkor onnan nincs hova tovább, most azért még van. Összességében nem volt rossz, pedig ez az összeállítású fogat most versenyzett először – elemzett Lázár Zoltán.

A számot 40,17 hibaponttal nyerte a szintén többszörös világbajnok versenyző Móró Lajost megelőzve, aki 44,36 hibaponttal végzett a második helyen. A verseny szombaton a leglátványosabb számmal, a maratonhajtással folytatódott.

 

FEL