Elrajtolt a fogathajtó verseny Békéscsabán, a Gabonamúzeum területén

2020. július 11. 11:43 | Papp Ádám Sándor

Fogathajtó versenyt rendeznek Békéscsabán, a Gabonamúzeum területén. A megmérettetést Herczeg Tamás országgyűlési képviselő nyitotta meg. A versenyre szombaton délután 4 óráig várják az érdeklődőket.

2018 után immár második alkalommal rendeznek fogathajtó versenyt Békéscsabán – árulta el az esemény szervezője. Ifj. Makoviczki Zoltán, akitől azt is megtudtuk, hogy 37 fő indult el a mai megmérettetésen.

Kifejtette: 26 kettesfogat, 5 póni- és 6 egyesfogat állt rajthoz. Mint mondta: a koronavírus-járvány miatt ez a második fogathajtó verseny idén Békés megyében, ezért örülnek annak, hogy sokan neveztek. Hozzátette: a megmérettetés várhatóan 4 óra körül ér véget, addig várják az érdeklődőket a Gabonamúzeum területére.

– Az országos döntőre lehet kvalifikálni ezzel a Békés megyei versennyel. Most csak C kategóriát szerveztünk, hogy minél többen tudjanak indulni a bajnokságban. Az első hat legjobb időt futó versenyző megy összevetésre, ahol helyezés szerint kapják a pontokat. Kötelező elmenni legalább négy versenyre, az összesített pontszámot pedig továbbviszik a bajnoki fordulóra – emelte ki a verseny szervezője.

 

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

A versenyt a térség országgyűlési képviselője, Herczeg Tamás nyitotta meg. Kiemelte: a magyar lovas nemzet és Békés megyében is nagy hagyománya van a fogathajtásnak, a lóversenyzésnek. Példaként említette, hogy Mezőhegyesen és Sarkadon is rendszeresen rendeznek országos, sőt nemzetközi megmérettetéseket.

– Sok szakmai műhely és fogathajtó van a megyénkben is, akik eredményesen szerepelnek az országos versenyeken. Vannak köztük olyanok, akikre az egész magyar fogatsport büszke lehet – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

 

 

A megmérettetésre nem csupán Békés megyéből, hanem a Partiumból is érkezett egy versenyző. Szíki Sándor, a Bihar megyei Jákohodosról utazott el a békéscsabai versenyre. Elmondta, hogy igyekszik minden itteni versenyen jelen lenni, főként a sarkadi és az orosházi megmérettetéseket kedveli.  

– Rendszeresen járok magyarországi fogathajtó versenyekre. Két évvel ezelőtt itt voltam az első békéscsabai megmérettetésen, akkor sikerült az első helyen végeznem, bízom a hasonlóan eredményes szereplésben ezúttal is. Most egy 4 éves lipicai kancával és egy 6 éves herélt lipicaival próbálok majd szerencsét – árulta el a behir kérdésére Szíki Sándor.

A szervezők a jövőben is szeretnének hasonló versenyt rendezni Békéscsabán, hiszen mint mondták: a Gabonamúzeum területén lévő terület alkalmas a versenyszámok lebonyolítására.

További programok »

FEL