Flóra és fauna – kutyás terepfutás a Szarvasi Arborétumban

2025. március 23. 16:09 | Bere Mátyás

Második alkalommal rendeztek kutyás futást a Szarvasi Arborétumban vasárnap. A különböző fajtájú és méretű négylábúak gazdáikkal együtt, öt állomáson keresztül teljesíthették a játékos akadályokkal teli távokat. A megmérettetésre száz gazda nevezett kutyájával.

A Körösparti Eb Klub kutyakiképzője elmondta, hogy a kutyás futást a Szarvasi Arborétum kezdeményezte, melynek kapcsán először kutyás sétát szerveztek. Tavaly óta pedig kutyás futásként zajlik a rendezvény.

– Tavaly egy egyszerű futókör volt, akadályok nélkül, akkor csak a táv teljesítése volt a feladat. Idén letértünk a betonozott útról és a pályán öt darab természetes akadály is el volt helyezve, melyet legyőzhettek a kutyások – fejtette ki Slajchó Attila, majd kiemelte, hogy a kutyával eltöltött idő mindig nagyon jó, főleg akkor, hogyha sporttal még össze is hozzuk azt.

– Azért helyeztünk ki akadályokat, mert a visszajelzések megerősítették, hogy sokan szívesen futnának terepen. Köztük voltak olyanok, akik előnyben részesítették az akadályok leküzdését, így idénre így is alakítottuk ki a pályát. Öt futamot indítottunk a nap folyamán, melyek különböző nehézségűek voltak. A közösségi, lassabb, csendesebb futásra neveztek a legtöbben, ez volt a legnépszerűbb – fogalmazott Kugyeláné Décsei Mónika kommunikációs munkatárs.

 

További programok »