Filmzenék a la nature Vozár M. Krisztiántól

2023. augusztus 18. 16:38 | Such Tamás

Idilli környezetben, a gyulai Szent Miklós parkban lépett fel csütörtök este Vozár M. Krisztián. A békéscsabai zongorista ezúttal népszerű filmek főcímdalait adta elő.

A szabadtéri koncertek mindig nagy lutrik, mert bármikor le- és elfújhatja a programot egy nagy zuháré. (Lásd a szerdai, a Csabagyöngye Stégszínpadára tervezett Johnny Moonlight mulatságot.) Csütörtökön azonban a nap egésznap csak úgy szórta a nagy, kövér sugarait.

– Utoljára öt éve, a Gyula Big Banddel zenéltem a városban, így nagy-nagy öröm számomra, hogy ismét ott lehettem – mondja Vozár M. Krisztián. – Szerencsére nagyon jól sikerült ez a koncert, körülbelül 150-en voltak, természetesen mindez a szép időnek és a gyönyörű környezetnek is betudható.

Ráadásul az előadott tradicionális filmzenék hangulata – például az Egy asszony illata című mozi tangós etapja – elegánsan passzolt a fürdővárosi girbegurba utcák, történelmi házikóihoz.

– Azonfelül Vangelis, Michel Legrand, Nino Rota és Vladimir Kozma szerzeményeket is játszottam. Általában jók a közönségi visszacsatolások, hiszen ezekkel a lírikus opusokkal könnyen megérintem őket – fogalmaz.

Kérdésemre, hogy mennyire írja át a dalokat, elmondja, „ahogy megírták őket, azaz a maga nemes egyszerűségével adom elő őket.

***

(A hangverseny a Gyulai Nyári Korzó Fesztivál 2023 rendezvénye volt.)

További programok »

Gyula

Megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól Gyulán

1945. január 10-én több mint 550 gyulai, Békés vármegyéből pedig összesen több mint 3400 embert hurcoltak el a Szovjetunióba málenkij robotra. Az áldozatok tiszteletére Gyulán tartottak megemlékezést, vasárnap reggel.
2026. január 11. 11:41
FEL