A férfi 2023. augusztus 22-én, a délutáni órákban a családjával Hunyáról Szarvasra közlekedett a tulajdonát képező személygépkocsival. Amikor Szarvasra értek, a férfi a járművel a Kossuth utcában, az úttest jobb széle mellett, azzal párhuzamosan kialakított várakozóhelyen parkolt le. A terhelt ezt követően a személygépkocsi bal első üléséről történő kiszállása során nem a kellő körültekintéssel járt el, nem győződött meg arról, hogy az ajtó kinyitásával veszélyezteti-e a közlekedés biztonságát, illetve a személy- és vagyonbiztonságot, ennek következtében, amikor a személygépkocsi bal első ajtaját kinyitotta, a jármű bal oldala mellett elhaladni szándékozó kerékpáros a kinyitott ajtónak nekiütközött, majd az ütközést követően elesett. A baleset következtében a kerékpáros nő súlyos végtagtöréseket szenvedett, amelyekkel összefüggésben maradandó fogyatékosság is kialakult nála.
A terhelt a cselekményével megszegte a KRESZ 40.§ (7) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a jármű ajtaját a vezető csak akkor nyithatja ki, ha ezzel a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti.
Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség