Felújították az utat Füzesgyarmat és Bucsa között

2025. október 11. 12:19 | behir.hu

Felújították az utat Füzesgyarmat és Bucsa között a 4206 jelű úton a 32-es km szelvénynél található benzinkútnál. A projekt Saját Magyar Falu Program által, hazai forrásból lett finanszírozva.

Kónya István a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlés térségi tanácsnoka elmondta: beruházási igényt nyújtott be az Építés és Közlekedési Minisztériumhoz, a 4206 jelű Karcag-Füzesgyarmat összekötő út Békés Vármegyei szakaszának teljes körű felújítására.

– A 23 km hosszan, méretezett aszfalt megerősítést, az elégtelen teherbírású helyeken lokális pályaszerkezet cserét és a bucsai Sárréti-főcsatorna híd teljes felújítását tartalmazza a felújítás. Az út kiemelt jelentőséggel bír, hiszen összeköti Vármegyénk északi részét a 4. számú főútttal és közvetve az M4 számú gyorsforgalmi úttal. Szintén beruházási igényt nyújtottam be a 4234 jelű Szeghalom-Vésztő-Gyula összekötő út 42 km-es útszakasz teljes körű felújítására, lokális pályaszerkezet cseréjére, a teljes szakaszon található hidak felújítására, valamint a dobozi Kettős-Körös híd építésére – tette hozzá a tanácsnok.

Az út területen belül az út környezete is rendezésre került. Füzesgyarmat és Bucsa között javulnak a közlekedési feltételek, a forgalombiztonság nő.

Forrás: Békés Vármegyei Önkormányzat

Forrás: Békés Vármegyei Önkormányzat

További programok »

Friss hírek

Több mint 8 százalék borravalót adtak a fogyasztók 2025-ben

Bankkártya-használati adatok szerint a magyar fogyasztók 8,12 százalék borravalót adtak a hazai vendéglátóhelyeken idén - közölte a Teya Magyarország kedden az MTI-vel, kétezer vendéglátóipari hely általa üzemeltetett POS termináljainak adatai alapján.
2025. december 25. 19:12
FEL