Feltornázták a pedagógusok bérét

2018. augusztus 29. 08:08 | behir.hu

A pedagógusok korábban megalázóan alacsony bére 2013 és 2017 között átlagosan ötven százalékkal nőtt: az emelés érintette az óvónőket, a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőket, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál dolgozó örökbefogadási tanácsadókat is – írta a Magyar Hírlap szerdán.

A lap összeállítása szerint egy pályakezdő, egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus négy éve 130 ezer forintot keresett, ma 203 ezer forintot, egy húsz éve dolgozó, szintén egyetemi végzettségű pedagógus pedig a béremelés előtt 173 ezer forintot kapott,  ma ennek csaknem a dupláját, 335 ezer forintot. A felsőoktatási dolgozók bére 2016-2018 között átlagosan huszonhét százalékkal nőtt, egy oktató, kutató, tanár munkakörben dolgozó átlagbére 2015-ben 409 891 forint volt, 2016-ban pedig már 433 758 forint.

A Magyar Hírlap kitér arra, hogy az ágazati szakszervezetek és a Nemzeti Pedagógus Kar a pedagógusok bérét meghatározó úgynevezett vetítési alap inflációkövető emelését, illetve a minimálbérhez igazítását javasolja, de jövőre még biztosan a 2015-ben rögzített,101 500 forintos vetítési alap lesz érvényben.

Forrás: MTI

További programok »

FEL