Felolvasó színházzal megy a Jókai Színház a POSzT-ra

2017. május 25. 11:46 | Papp Ádám Sándor

A Színházi Dramaturgok Céhe által korábban meghirdetett felhívásra 150 mű érkezett, a szakmai zsűri ebből választott ki 8 pályaművet.

Merő Béla rendező is együtt dolgozott a dramaturgokkal a zalaegerszegi fórumon és rendkívül jó véleménnyel volt a megszületett alkotásokról. „Egészen kiválóak is akadnak, én Friedl Viktória Tartom magam című drámáját állítom színre, felolvasó színházi keretek között a POSzT-on, Kovács Edit és Tomanek Gábor főszereplésével. A darab egyszerre szürreális, ugyanakkor érzékenyen reflektál a világra, a társadalomra, amiben született, mondhatom, igazán meghökkentő a szó jó értelmében."

A jó hangulatú próbák már javában zajlanak, a bemutatóra június 10-én, 15 órakor kerül sor.

Forrás: jokaiszinhaz.hu

További programok »

Kultúra

Nemzetközi szintű jazz-zenész méltatta a szegyások kiállítását a Meseházan

A legutóbbi Jazz-csütörtökön a Trio Times szórta a szinkópáit a Meseház udvarán. A Baló István-Benkő Róbert-Grencsó István hármasfogat tagjai nem először jártak a Békési úti kultúrban; az utóbbi úrnak tuti, hogy van egy matraca a góré mögött, hiszen idén legalább négyszer fújta az izgalmasabbnál izgalmasabb csöveit.
2024. július 7. 16:45
FEL