Fejenként közel 2 milliós támogatás segítheti a fiatalok elhelyezkedését

2021. november 2. 09:12 | behir.hu

A novembertől elérhető új bértámogatás a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők foglalkoztatására ösztönöz. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit fedezi a program. Egy szakképzett fiatal munkába állását összesen több mint 1,9 millió forintnyi munkáltatói kiadás átvállalásával könnyítheti meg a kormány - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A cégeknek először azt kell vállalniuk, hogy teljes, vagy legalább napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatják a 2011 óta iskolarendszerben vagy felnőttképzésben szakképesítést, vagy felsőfokú végzettséget szerzett fiatalokat - emlékeztetett. A teljes állomány figyelembe vételével tíz munkavállalóig egyszerre legfeljebb két álláskereső, tíz fő felett az összes létszám maximum 30 százaléka után fizethető ki az összesen 90 napig folyósítható munkatapasztalat-szerzési támogatás. Mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a garantált bérminimum kétszerese, azaz 438 ezer forint. A munkáltató ezt követően igényelheti az álláskereső után 6 hónapon át járó Vállalkozások munkaerő támogatását azzal a feltétellel, hogy a munkabért a korábbi időszakhoz képest nem csökkenti - ismertették.

A támogatási kérelmeket november elsejétől lehet benyújtani a foglalkoztatni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz. A részletes információk a munka.hu foglalkoztatási portálon olvashatók.

Bodó Sándor a közleményben kifejtette: "Az új programelem arra bátorítja a munkaadókat, hogy esélyt adjanak a szakmai képzettséggel rendelkező fiataloknak. Ha tehetségüket, felkészültségüket, szorgalmukat meggyőzően bizonyítják, a támogatott időszaknál tartósabban is elnyerhetik a vállalkozás bizalmát. A regisztrált álláskeresők száma 250 ezer alá csökkent, a tavalyi januári szintnél is kedvezőbben alakul. 2021 elejéhez viszonyítva 50 ezerrel, a tavaly nyári foglalkoztatási mélyponthoz mérve 130 ezerrel vannak kevesebben. A Vállalkozások munkaerő támogatásával a befogadott kérelmek alapján több mint 26 ezer álláskereső elhelyezkedéséhez járul hozzá a kormány 14 milliárd forinttal, közel felük 25 év alatti." - áll a közleményben.

 

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
12:17
FEL