Február 14-e a szerelmeseké – Még mindig a vörös rózsa a legnépszerűbb ajándék

Február 14-e a Bálintok mellett a szerelmesek napja is. Az utóbbi években egyre népszerűbb a tengerentúlról átvett ünnep. Nincs ez másképp Békéscsabán sem, a virágárusok napok óta veszik fel a különféle rendeléseket, és az éttermekben is nehéz már szabad asztalt találni.

 

 

Valentin-nap előtt állandó volt a forgalom az egyik békéscsabai virágüzletben, ahol még mindig a vörös rózsa a legnépszerűbb ajándék. Az üzletbe érkező vásárlók akár a virágküldő szolgáltatást is igénybe vehetik, így bárhova el lehet juttatni szeretteinknek a kiválasztott meglepetést.

– Ebben az időszakban a virágeladások száma a duplájára nő, valamint egyre népszerűbb a virágküldő szolgáltatásunk is. Békéscsaba harminc kilométeres körzetében tudjuk a virágokat kiszállítani, ennél messzebbre partnercégeink segítségével jutnak el a virágok – fogalmazott Szpisják Erika, az Erika Virágszalon virágkötője.

A szerelmesek napján a virágok mellett az éttermek is nagyon népszerűek – mondta a Munkácsy Étterem&Bár vezetője. Mint mondta, már hetekkel korábban lefoglalták a szabad asztalokat.

– Ebben az időszakban elfogy az összes asztalunk, ilyenkor csak foglalásokat veszünk fel, amelyek már jóval a Valentin nap előtt elfogynak. Külön menüvel is készülünk, illetve piros színekkel, asztaldíszekkel próbáljuk a hangulatot tovább fokozni – fejtette ki a Munkácsy Étterem & Bár vezetője, Mokran Róbert.

Az étterem vezetője hozzátette: két egyedi menüvel készülnek a szerelmespároknak, melyek közül egyik inkább a nőknek kedvez, míg a másik a férfiaknak.

A klinikai szakpszichológus szerint a Valentin-nap pozitív hatással van a párkapcsolatokra. Mint mondta: fontos, hogy ne csak ezeken az ünnepeken, de a hétköznapokban is figyeljünk egymásra, akár egy kedves szóval, akár egy szál virággal – emelte ki Kozma Zoltán.

Megosztás:

Címke: , , , , , ,