Fazekas: erősödik a magyar mezőgazdaság

2017. január 17. 13:27 | Varga Diána

Erősödik a magyar mezőgazdaság, ezt jelzi az ágazat növekvő teljesítménye, bővülő hozzájárulása a GDP-növekedéshez és a foglalkoztatottak számának emelkedése is. A teljesítmény elismerését pedig az is mutatja, hogy az idén a berlini Zöld Héten (Grüne Woche) Magyarország lesz az esemény partnerországa, díszvendége - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor megismételte: a mezőgazdaság a tavaly első háromnegyedévi, 2,1 százalékos GDP-növekedéshez 0,6 százalékponttal járult hozzá. Ez meghaladta például az autógyártást, a gyógyszeripart, az élelmiszeripart, és az elektronikai ipart is magába foglaló feldolgozóipar 0,2 százalékpontos értékét.

A mezőgazdaság kibocsátása folyóáron 2010-ben 1686 milliárd forintot, 2015-ben 2488 milliárd forintot  tett ki, míg a múlt évben - az előzetes becslések szerint - várhatóan 2620,5 milliárd forintot ért el. 

Egyre több embernek nyújt megélhetést a szektor, a 2010 óta 55 százalékkal bővülő kibocsátásnak köszönhetően hat év alatt mintegy 50 ezer új munkahely létesült. Hozzátette, hogy példa nélküli emelkedéssel, 22 százalékkal nőtt a mezőgazdaságban főmunkaidőben foglalkoztatottak száma. Az ágazatban mintegy 220 ezren dolgoznak, tavaly 16 500 állás jött létre - közölte Fazekas Sándor.

A berlini Zöld Hét rendezvény szavai szerint lehetőséget ad Magyarországnak, hogy a világ egyik legjelentősebb, Európa legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításán bemutatkozhasson 65 ország kiállítóinak és mintegy 400 ezer, döntően szakmai érdeklődőnek.

A magyar mezőgazdasági cikkek és élelmiszerek hagyományosan fontos piaca Németország, ahová 2015-ben mintegy 1,2 milliárd euró (360-370 milliárd forint) értékben szállított árut Magyarország. A múlt évi kivitel értékét a miniszter az előző évinél 100 millió euróval (mintegy 30-31 milliárd forint), mintegy 1,3 milliárd euróra (390-400 milliárd forint) becsülte. Németország ugyanis a legnagyobb külföldi felvevőpiaca a magyar mezőgazdasági cikkeknek és élelmiszereknek. A legfontosabb exportcikkek: a baromfihús, a zöldség, a kolbászok, szalámik, a GMO-mentes méz, valamint a bor és pálinka - mondta Fazekas Sándor.

Feldman Zsolt, az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar növénytermesztés az elmúlt évben több mint 9 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva. Mindez annak köszönhető, hogy a növénytermesztést tekintve sok területen a rekordok éve volt 2016. Példaként hozta az őszi búza, a kukorica, valamint a napraforgó hozamait. A napraforgó mintegy 3 tonnás hektáronkénti  hozamát külön is kiemelte, amellyel Magyarország világelső. Emellett a betakarított 1,88 millió tonna napraforgó mennyiséggel Magyarország 2016-ban az unió legnagyobb napraforgó termelőjévé vált.

Hozzátette: a magyar mezőgazdaság a múlt év első 10 hónapjában a magyar exportteljesítmény 8,5 százalékát produkálta, míg az exporttöbblet 28 százalékát adta ugyanebben az időszakban.

Daróczi László, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója elmondta: Magyarország a mostani berlini Zöld Héten - amelyet január 20-29 között rendeznek meg - egy teljes kiállítási csarnokban - több mint 1600 négyzetméteren mutatkozhatnak be a magyar cégek 33 kiállító. A mostani magyar bemutatkozásra, a kiállítás megrendezésére mintegy 560 millió forintot fordítanak - mondta az MTI kérdésére az AMC ügyvezető igazgatója.

Forrás: MTI

További programok »

FEL