Farsangi népszokásokról tartottak előadást

2020. február 24. 16:38 | Gyemendi Réka

A Lencsési Közösségi Házban hagyomány, hogy a nagyobb ünnepkörökhöz kapcsolódóan egy-egy rendezvénysorozatot szerveznek, melyek nem csak a közösségi ház állandó látogatóinak szólnak, hanem minden érdeklődőnek. Ezúttal a nyugdíjas klub vendége Ando György volt, aki a farsangi néphagyományokat vette sorra.

A rendezvényen Ando György, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója "Farsangi néphagyományok a Kárpát-medencében, szlovák népszokások Békéscsabán" címmel tartott előadást.

Az igazgató kitekintett Békés megyére, kitért az országos szokásokra, valamint arra is, hogy Európában milyen jeles események zajlanak az év ezen szakaszában. Előadásában időrendi sorrenben mutatta be azt, hogy mi maradt meg ezekből a farsangi népszokásokból, és mi az, ami már a feledés homályába merült. 

– Nagyon sok népszokás van, ami megmaradt, de sok olyan is, ami veszendőbe ment. Ezek a szokások tulajdonképpen úgy működnek, mint a régi tárgyak. Felvisszük a padlásra, néha rátalálunk, nézegetjük, és ha újra megtetszik, lehozzuk onnan. Néha annyira tetszik ez a tárgy, hogy a szoba díszeként szolgál. Pontosan így vagyunk a szokásokkal is – ismertette Ando György. 

A múzeum igazgatója kiemelte: nagyon fontos őrizni a hagyományainkat. Ahogy fogalmazott: Békés megye kulturálisan igen gazdag hagyományokkal rendelkezik, és ezek adják a közösségek összetartó erejét.

 

További programok »

FEL