Ezért emelkedik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja

2019. november 10. 11:14 | behir.hu

November 2-án közzétették a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások új tarifáit. A legkedvezőbb díjakra ezúttal is azok számíthatnak, akik évek óta balesetmentesen közlekednek, és a B10-es, azaz a legjobb Bonus-Malus-besorolással rendelkeznek.

Minden ötödik autós novemberben dönthet arról, hogy új kötelező biztosítást köt-e a járművére. A biztosítóknak a 2020-ra vonatkozó ajánlatukról legkésőbb november 11-ig kell tájékoztatniuk az ügyfeleket, akik az interneten már ezt megelőzően is tájékozódhatnak.

Ha valaki biztosítót akar váltani, legkésőbb december 1-ig kell felmondania a szerződését, majd az év végéig kell megkötnie az újat. „Évről évre csökken, de még mindig jelentős, 1,1 millió autós az, akinek január 1-én van a biztosítási évfordulója” – mondta Pap Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetség (FBAMSZ) elnökségi tagja az M1 Summa című műsorában.

Egy átlagos kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási díj 29 200 forint lesz, ami közel 15%-os emelkedést jelent. Papp Lajos hozzátette, ez az emelkedés megfelel a szakma várakozásainak. „A drágulás két fő oka az átlagosnál több idei baleset, és az ezzel összefüggő autószerelői munkák növekvő anyag- és bérköltsége”
– indokolt a FBAMSZ elnökségi tagja.

A személyi sérülésekre egyre magasabb összegeket fizetnek ki a biztosító társaságok, így elkerülhetetlen volt a biztosítási díjak emelkedése is, hiszen a kárkifizetések mellett az egyre dráguló javításokat is fedezniük kell a befolyó összegből.

 

Kedvezőbb díj a balesetmentes sofőröknek

A legkedvezőbb díjakra ezúttal is azok számíthatnak, akik évek óta balesetmentesen közlekednek, és a B10-es, azaz a legjobb Bonus-Malus-besorolással rendelkeznek. Szakértők szerint idén sem kell elhamarkodottan, az első napokban váltani, mindenkinek érdemes megvárnia, hogy a saját biztosítója milyen tarifaajánlatot küld.

Papp Lajos elmondta a biztosítók értesítik az ügyfeleiket arról, hogy a meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuknak éves díja mennyi lesz a következő évre. Hozzátette, úgy gondolja, csak ezt követően érdemes összehasonlító oldalakon tájékozódni, megnézni, hogy más társaságok mit kínálnak. „Különösen igaz lehet azokra, akik kárt okoztak az elmúlt időszakban, hiszen ők számíthatnak egy komolyabb díjemelésre” – tanácsolta a FBAMSZ elnökségi tagja

 

Érdemes Casco-biztosítást kötni

„A kötelező biztosítások mellett érdemes Casco-biztosítást is kötnie azoknak, akik korábban ezt nem tették meg” – javasolja Papp Lajos. Ő úgy számol, hogy az összes autós 2 százaléka biztosítja be magát a lopáskárra, illetve a saját járművében maga által okozott károk ellen.

Hozzátette, körülbelül nyolcszázezer embernek van Casco-biztosítása, ez az összgépjárműpark nem egész 20 százaléka. „Ez az arány nagyon alacsony a nemzetközi összehasonlításban, külföldön durván ennek a duplájával lehet számolni” – mondta. Kiemelte, a Casco-biztosítások területén is igen komoly verseny van a biztosítók között ezért emlékeztet, hogy nem csak teljeskörű Cascók vannak, az idősebb gépjárművel rendelkezők is választhatnak olyan Casco-biztosítást, ami segít egy esetleges káresemény bekövetkeztekor.

Az érintett autósok november végéig dönthetnek az új kötelező biztosításukról. Az elmúlt évek tapasztalata szerint a járművezetők 10%-a vált biztosítót ebben az időszakban.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL