„Ez igazából egy játszótér és a mozgást nem edzésként fogjuk fel”

2021. február 3. 08:06 | Such Tamás

Török Tímea, a budapesti származású rúdfitness-oktató bő öt esztendeje nyitotta meg Gyulán, a TT Pole-t. Körülbelül fél éve azonban ismét a fővárosban él, de a stúdióját „nem engedte el”.

A korábban hip hop táncos Török Timi 2009-ben próbálta ki a rúdfitness-t, és nyomban bele is szeretett.

Noha ezt a sportot a kívülállók folyamatosan „cinkelik”, mégis immunis a margószéli véleményekre. Mi több, amikor elhívja egy edzésre a nagyszájú nagyfiúkat, hamar kiderül, nem egy kisasszonysportról van szó. Szinte már az ötödik percben dől róluk a víz. Ugyanis ez egy nagyon is komoly mozgásforma, amely fityiszt mutat a gravitációnak.

 

A TT-Pole rúdfitnessesei – Fotó: Török Tímea archívumából

Nem ismerik a gravitációt – Fotó: Török Tímea archívumából

 

„A gyakorlatok akrobatikus mivoltukból fakadóan a lábfejtől a nyakig minden izmot igénybe vesznek – meséli. – Sokszor nyúzza a bőrt, és hébe-hóba lila foltjaink is vannak, de a végeredmény önmagáért beszél. Az önbizalom és a siker minden fájdalmat legyőz!”

Eleinte Pirner Alma világbajnokhoz járt, 2014-ben ő is tanított. Majd hat esztendeje összeismerkedett egy Békés megyei fiatalemberrel, Gyulára költözött, és 2016 őszén megnyitotta a helyi stúdióját, a TT Pole-t.

 

Varga Kata (TT-Pole) – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Varga Kata – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

„Öt szint létezik, de én nem a szintrendszer szerint tanítok, és úgy látom, épp emiatt mindenki jól érzi magát – folytatja. – A rúdfitness-ben nincs olyan, hogy csúcs, mert, ha a talaj felett az ember három erőelemet megcsinál, majd a rúd tetején elvégzi ugyanazokat a gyakorlatokat, akkor pluszban beindul a fantáziája. Ott akár újabbakat is kitalálhat.”

Közben Tímea szívét újfent elrabolták, és egy jó fél éve ismét a fővárosban lakik. Ezáltal a stafétát, azaz a stúdió vezetését átadta az egyik első tanítványának, Tövisháti Zsuzsinak. Szinte minden nap kommunikálnak, illetve havonta egy hétvégét Gyulán tölt. (Úgy tűnik, nekem most szerencsém volt – S. T.)

 

Kilián Krisztina (TT-Pole) – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Kilián Krisztina – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Egy kicsit lépjünk vissza az időben. Körülbelül két éve csatlakozott a csapathoz Kilián Krisztina, aki bevallja, ezeken a tréningeken sokkal jobban elfárad, mint valaha egy úszó- vagy egy aerobicedzésen. Nevéhez fűződik az úgynevezett Anya-lánya csoport.

Mindezzel kapcsolatban elmondja: „manapság nagyon divatos kifejezés az énidő. Ez körülbelül annyit jelent leegyszerűsítve, hogy az anyukák egy időre <<elmenekülnek>> otthonról, miközben állandóan az órájukat nézik, folyton hívják őket az otthoniak. Így a TT-Pole beindította az Anya-lánya csoportot, amely egyrészt énidő, illetve az edzésen együtt van a család is.”

 

Galéria

 

Timi hozzáteszi, a környéken egyre népszerűbbek. Többek között a „gravitációleküzdők” Vésztőről, Kétegyházáról, Elekről, Mezőberényből, de a határon túlról, Aradról és Nagyszalontáról is ellátogattak hozzájuk.

„Ezt a sportot nem lehet megunni, mert minden egyes órán sikered van. Ez igazából egy játszótér, és a mozgást nem edzésként fogjuk fel” – mondja Varga Kata.

 

A TT-Pole rúdfitnessesei: Török Timi, Kilián Krisztina és Varga Kata – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

FEL