ÉVOSZ: Fehérítheti az építőipart az 5 százalékos áfa

2016. január 4. 07:28 | Mikóczy Erika

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke szerint az 5 százalékra csökkentett áfa az új lakások építésénél fehérítheti a szektort.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke szerint az 5 százalékra csökkentett áfa az új lakások építésénél fehérítheti a szektort.

Koji László az M1 aktuális csatorna esti műsorában azt mondta, ezen túl nem éri majd meg az embereknek szóbeli megállapodás alapján dolgoztatni a kivitelezőt, hanem jobb lesz írásban szerződni. Emellett az építési vállalkozókat sem fogja "versenyhátrány" érni.     Hozzátette ugyanakkor, hogy már 2015-ben is kevés volt a jó szakember, ezért idén az ilyen munkások többe fognak kerülni.

Elmondta még, hogy a családtámogatási rendszer átalakításának köszönhetően megélénkül majd a lakásépítés, de a tervezőnek, a kivitelezőnek és a megrendelőnek nagyobb lesz a felelőssége, mint eddig.
 

btiv gpp kvs

Forrás: MTI

További programok »

FEL