Évértékelő és díjátadó Gyulán

2017. január 16. 09:59 | Zsíros András

Kiosztották a Sikeres Gyulai díjakat. A Sikeres Gyuláért Egyesület civilekből álló bizottsága idén is olyan gyulai polgárok elismerését szavazta meg, akik hozzájárultak a fürdőváros jó hírnevének öregbítéséhez. Az ünnepélyes díjátadón Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, minden önkormányzati cég jól gazdálkodott 2016-ban, így a város hiány nélkül zárhatta az évet.

Nehéz kihívást tartogat az idei év, amihez erőt meríthetnek a „Sikeres Gyulaiak” személyes példáiból – mondta Görgényi Ernő évértékelő beszédében. Hozzátette, az ország délkeleti vidékén több tehetségre, nagyobb elszántságra és szorgalomra van szükség ahhoz, hogy ugyanazt elérjék, mint – ahogy fogalmazott – szerencsésebb országrészek lakói. „A gyulaiak jellemző mentalitása az alkotó polgári szellemiség magatartásformája, amely nem csak felismeri a célt, de a célok megvalósításához vezető úton is képes végigmenni. De ha még nincs kiépített út, az sem lehet akadály. Mert ahogyan Hannibal pun hadvezér mondta: vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet” – fogalmazott.

A polgármester 2016 legfontosabb eredményei között említette az Almásy-kastély és a Komló Szálló felújítását, amelyekkel párhuzamosan a vár és a fürdő látogatottsága is nőtt. A turizmus mellett a közszolgáltatások színvonalának emelkedéséről, a város oktatási központként betöltött szerepének erősödéséről, illetve növekvő gazdasági erejéről is beszélt. Elmondta, az ország egyetlen önkormányzati tulajdonú húsipari vállalata, a Gyulahús Kft. 450 millió forintos adózás előtti eredménnyel zárta az évet. Hozzátette, további befektetéseket szeretnének vonzani a városba a fiatalok elvándorlásának megakadályozása érdekében, ezért tervezik többek között ipari park létesítését is. Hangsúlyozta, a város költségvetése is hiány nélkül zárta 2016-ot, így idén a minimálbér-emelésen felüli bérfejlesztést hajtanak végre az önkormányzati szférában.

A polgármester beszéde után átadták a Sikeres Gyulai és Sikeres Gyulai Diák díjakat. Az elismeréseket Kurta János és Kurtáné Cselei Ágnes gyűjteményeskötet-szerkesztőknek, a fordítószoftvereket készítő Kilgray Zrt. képviselőinek: Kis Balázsnak és Botyánszki Andreának, Horváth Péter néptáncoktatónak, Titz Ádám János személyszállítási vállalkozónak, valamint Titz Ádám János személyszállítási vállalkozónak, illetve Hegedűs Eszter tanulónak ítélték. Az ünnepséget az Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar koncertje zárta.

FEL