Év végére jön az elektronikus recept

2017. március 3. 10:09 | Busi Ottó

Márciusban indul az elektronikus recept próbája néhány tucat egészségügyi szervezet bevonásával. Régiónkban Szeged környéki intézmények vesznek részt a tesztelésben és a tervek szerint idén késő ősztől már élesben működik az új rendszer.

A jelenleg használt receptektől azonban nem kell búcsút vennünk, a szakemberek elmondása alapján akár évekig egymás mellett működhet a két vényrendszer. Az elektronikus rendszerben megtalálható a beteg adata, az orvosi feljegyzések, de a kiváltott gyógyszerek is. Ezeket ráadásul bárhol le lehet majd kérdezni. Az orvos láthatja a korábbi vizsgálatokat, így elkerülhető az ismételt kontroll. De az elektronikus rendszer abban is segíthet, hogy a lejárt vényeket nem kell újra felíratni, és az e-recept nem tud elszakadni, vagy elveszni.

Az orvosok és a patikusok elmondása alapján az informatikai rendszerük felkészült az új receptforma fogadására, komolyabb fejlesztéseket már nem kell elvégezni.

FEL