Európai Mobilitási Hét Gyulán

2016. szeptember 21. 15:59 | Zsíros András

Az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódva országszerte több helyen rendeznek programokat ezekben a napokban. A Gyulai Implom József Általános Iskola a rendőrséggel, a mentőszolgálattal és az egészségügyi alapellátási intézettel közösen igyekszik az iskolások közlekedési, balesetvédelmi és egészségügyi ismereteit bővíteni. Hétfőn kerékpáros ügyességi vetélkedővel és kresz-totóval várták a résztvevőket.

Az eső miatt a tornateremben felállított akadálypályán kellett a résztvevőknek kerékpárral végigtekerni. Az ügyességi vetélkedő mellett azonban elméleti ismeretekről is számot kellett adnia a versenyzőknek. Mindezt pedig közlekedési témájú játékokkal, valamint a rendőrség által használt különféle eszközök bemutatójával várták a közel száz, általános iskolás korú résztvevőt.

Az intézmény igazgatója elmondta, ökoiskolaként fontosnak tartják az egészséges életmódra nevelést, ezért a várossal közösen már nyár közepe óta szervezték a programokat. Kertes Gabriella hozzátette, pedagógusként is azt vallja, nagyon sok múlik azon, hogy a családban, a szüleiktől mit hallanak a gyerekek ezzel kapcsolatban, illetve az iskolák, oktatási intézmények mennyire színterei az ilyen kezdeményezéseknek.

A többnapos programsorozat csütörtökön az autómentes nappal zárul.

FEL