Az ételszentelés hagyománya több évszázadra nyúlik vissza, eredetileg erdélyi szokásként a nagyböjti időszakhoz kapcsolódik. A tradíció a Békés vármegyei településen még nem terjedt el széles körben, de egyre többen érdeklődnek a program iránt.
– A csíkszeredai ételszenteléseket a televízióban és az interneten követtem, főleg az ott látottak alapján tájékozódtam a hagyományról. Célom, hogy a helyi közösséget és az embereket közelebb hozzam ehhez a tradícióhoz – fogalmazott Bandula János hagyományőrző. Hozzátette: kiemelten fontosnak tartja a hagyományok generációról generációra való továbbörökítését, hiszen ő maga is a szüleitől tanult el több népszokást.
Az érdeklődők kosarakban hozták el a húsvéti asztalra szánt finomságokat, köztük a sonkát, a tojást és a kalácsot. A megszentelt ételeket a hagyományoknak megfelelően családi körben fogyasztják el.