Esőáztatta Jaminap sok derűvel

2016. június 5. 16:26 | Mikóczy Erika

 

Múlt évben a tikkasztó meleggel, most pedig a szakadó esővel kellett megküzdeniük a Jaminap szervezőinek. A Jaminai Közösségi Ház munkatársai és segítőik vasárnap délután is becsülettel állták a sarat, pillanatok alatt telepítették át a kinti rendezvényeket az épületbe, és szerencsére a közönségnek sem szegte kedvét a borús idő.

A Jaminai Közösségi Ház előtt még az úttest egy részét is lezárták, hogy elférjenek az árusok, legyen helye a színpadnak, a fellépőknek, a kézműves foglalkozások sátrainak és a különböző bemutatóknak. Vasárnap délután rengetegen el is mentek, hogy részesei legyenek a második alkalommal megrendezett Jaminap rendezvényeinek.

– A helyi közösségek kezdeményezésére, hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg tavaly először, idén másodszor a Jaminapot Békéscsaba önkormányzatának támogatásával. Fontos szempont volt, hogy itt bemutatkozhassanak a városrészben működő csoportok, közösségek, az óvodák, iskolák csoportjai, a helyi termelők, és közben mindenki jól érezze magát. Múlt évben a repülőhídnál zajlott rendezvény, most a közösségi ház és környéke volt a helyszín. Folyamatosan terveztünk színpadi produkciókat az épület előtt, az eső azonban részben átírta a forgatókönyvet, be kellett hoznunk a házba a programok zömét – mondta Koszecz Andrea, a tagintézmény vezetője.

A délután folyamán csepergő esőben még kint tudták megtartani a dragbike- és a BMX-bemutatót, a gyerekek egészen közelről ismerkedhettek meg egy tűzoltó autóval, sőt, igazi sólymokkal is.  Utána azonban leszakadt az ég, az Energy Dance Cool Hip-Hop Táncszínház már a közösségi házban kápráztatta el a közönséget, és az ezután következő programok zömét is bent tartották meg.

A szervezők és az önkéntesek egyik helyről a másikra pakoltak, Berta Jimmy pedig nemcsak műsorvezetőként állt helyt, hanem mosolyvarázslóként is: a legnagyobb eső közepette sem hagyta csüggedni a közönséget.

Így aztán az érdeklődők nem futamodtak meg, fotózkodtak Kádár Ferkónál, falatoztak, játszottak, arcot festettek, beszélgettek – derűsen töltötték ezt a borús délutánt.

FEL