Eső után belvíz – Több szakaszon védekeznek a szakemberek Békés megyében

2020. június 22. 13:27 | behir.hu

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság 8 belvízvédelmi szakaszán van érvényben készültség; a Körösök habár megáradtak kissé, de a hullám már szinte mindenhol levonult.

Az elmúlt hét csapadékos időjárása miatt jelentős mennyiségű terhelés érte a Körösök romániai, hegyvidéki vízgyűjtőjét. A júniusi csapadékösszeg több állomáson is meghaladja a 200 millimétert. Az előző 24 órában a Sebes-Körös és a Berettyó vízgyűjtőjén hullott nagyobb mennyiségű eső – derült ki a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság közleményéből.

Ugyan a júniusnak még nincs vége, de ebben a hónapban átlagosan már most több eső esett, mint a megelőző 20 év azonos időszakában. A csapadék főleg a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság működési területének északi-északkeleti részét érintette, ahol az ecsegfalvi mérőállomás egyúttal a legmagasabb értéket is szolgáltatta. Emellett jelentős mennyiség hullott Nagytóti és Mezőgyán térségében, de Csorvás és Szarvas-Kákafok állomásokon is sok eső esett. Utóbbi esetében előfordult, hogy három egymást követő napon is 20 milliméter feletti mennyiség keletkezett.

Csúcsmennyiségű csapadékmennyiséget mért a Nagytóti állomás szolgáltatta, ahol június 14-én 89,5 milliméter eső esett, ezzel nemcsak a hónap, de a 2020-as év eddigi legmagasabb értékét produkálta. Békés-Vizesfás állomáson ugyanezen a napon 63,6, Csorváson 57,0, Békéscsaba-Veszely állomáson pedig 48,3 millimétert mértek.

A sok csapadék árhullámokat indított el a Fehér- és Fekete Körösön egyaránt. A Fekete-Körös felső szakaszán a kialakult árhullám I. fokú árvízvédelmi készultségi szintet meghaladva vonult le. A folyó magyarországi szakaszán árvízvédelmi készültséget megközelítő vízállások nem alakultak ki az árhullámból. A Fehér-Körös felső szakaszán a csapadék hatására III. fokú készültségi szint mellett következett be a tetőzés, az árhullám a folyó romániai szakaszán végig I. fokú készültségi szintet meghaladva vonul le. A Fehér-Körös teljes magyarországi szakaszán készültségi szint alatt alakulnak a vízállások.

A sebes-körösi tározókból előurítési célból folyamatos vízeresztés történik, Kórosszakálnál ma reggel 87,9 m 3/s volt a folyó vízhozama. A Kettős-és Hármas-Körösön készültségi szintet meghaladó vízállások kialakulása nem várható.

 

Belvíz

Az elmúlt időszak csapadékos időjárása miatt jelenleg az igazgatóság 8 belvízvédelmi szakaszán van készültség érvényben.

1. fokú a belvízvédelmi készültség van a réhelyi, gyomai, holt-sebes-körösi, hoszzúfoki, mezőberényi és a dögös-kákafoki belvízvédelmi szakaszokon. 

II. fokú a belvízvédelmi készültség a Kettős-Körös jobb parti és az Élővíz-csatornai szakaszokon.

Jelenleg összesen 22 szivattyútelep (ebből 5 folyamatosan üzemben) üzemel a Kövizig területén; június 21-én az átemelt víz mennyisége 807 ezer köbméter volt. A periódus kezdete óta (2020. 06. 09.) összesen 5 190 ezer köbméter vizet emeltek át a szakemberek.

 

További programok »

FEL