A vádirat szerint a fiatal nő álnevet használva adott fel hirdetést egy erre szakosodott felnőtt tartalmi platformon - írja a Békés Vármegyei Főügyészség.
Az első eset 2025. július 5.-én történt, amikor a hirdetésre egy nyírségi férfi jelentkezett, aki Békésszentandráson, egy üdülőben szeretett volna táncosnőt biztosítani a baráti társaságának. A nő az esti órákban megjelent a helyszínen, átvette az előre kialkodott 100 000 forint szolgáltatási díjat, majd a pénzzel a zsebében azonnal távozott anélkül, hogy a műsort megtartotta volna.
A második eset még ugyanabban a hónapban, július 28-án volt: a vádlott hasonló módszerrel csapott be egy békési férfit is. A megbeszélt találkozón átvett 40 000 forintot a szexuális szolgáltatásért, valamint további 20 000 forintot utazási költség címén, majd a megállapodást figyelmen kívül hagyva lelépett a helyszínről.
A nő a csalással mindkét esetben a pénz jogtalan megszerzésére törekedett, a megkárosított férfiak kára azóta sem térült meg.
Elzárást és a kár megtérítését kéri az ügyészség
A Szeghalmi Járási Ügyészség a benyújtott vádiratában az alábbi szankciókat indítványozta a bíróságtól a büntetett előéletű elkövetővel szemben: elzárás büntetés kiszabását, valamint a sértettek által bejelentett polgári jogi igények helybenhagyását, azaz kötelezzék a nőt a megcsalt férfiaknak okozott teljes kár megtérítésére.