A hazai csapatok mellett többek közt Ausztriából, Szlovákiából, Angliából és Ukrajnából is érkeztek sportolók. A 2 napos esemény körmérkőzéses rendszerben zajlott, ami lehetőséget adott a gyakorlásra, több versenytapasztalat megszerzésére (az egyenes kieséses szabályrendszerrel ellentétben), hiszen az adott csoporton belül mindenkinek minden ellenféllel meg kellett küzdenie. Izgalmas verseny alakult ki, hiszen az utóbbi idők gyakorlatának megfelelően az ITF Taekwon-do klubokon kívül kick-boksz klubok is elküldték versenyzőiket. Az ilyen nyílt versenyek csak növelik a küzdelmek színvonalát , s egyre több egyesület rendelkezik mind a két szakosztállyal.

A Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjai közül is többen indultak Monoron, s érmekkel térhettek haza. Összesen 7 arany 4 ezüst és 3 bronzérem volt a két napos nemzetközi verseny eredménye. Ami örömteli, hogy minden korosztályból sikerült érmet szerezni, vagyis az utánpótlás korú versenyzők is követik a felnőtteket. A jó hangulathoz az is kellett, hogy a Szalay Gábor Mester vezette rendező Sasok SE mindent megtegyen a rendezvény sikeréért.
Forrás: Gregor László