Emlékezz és emlékeztess!

2016. augusztus 3. 15:25 | behir.hu

A Holokauszt Roma Áldozataira emlékeztek kedden délután Békésen. A háborús emlékműnél rendezett ünnepségen Durkó Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának vezetője az elfogadás fontosságára hívta fel a résztvevők figyelmét.

Surman László Emlékezz című versével kezdődött a Holokauszt Roma Áldozatainak Emléknapja. Békésen 193 zsidó lakost deportáltak a világháború alatt, az ő nevüket őrzi az itteni Világháborús emlékmű – tudtuk meg a programon. Arról azonban nincsenek pontos számok, hány romát vittek el munkatáborokba a megyéről. Durkó Albert szerint ezért sem szabad soha elfelednünk múltunkat és azt, hogy bőrtől és nemtől függetlenül, mindannyian Isten csodái vagyunk.

 - A múltunk határozza meg a jövőnket, ahogyan feldolgozzuk a múltat, az fogja a meghatározni a gondolkozásunkat. Éppen ezért szükséges hogy évről évre emlékezzünk, hogy nehogy megismétlődjön holokauszt - fogalmazott Durkó Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának vezetője.

Németországban körülbelül 100 ezer cigány származású embert öltek meg. Mucsi András beszédében elmondta, Magyarországon mindössze 3 emlékmű tiszteleg a magyar roma áldozatok előtt, melyek különböző képmegfogalmazásokba öntik azt a fájdalmat, amit az áldozatok átélhettek a világháborúban.

A programon a cigány himnuszt is meghallgathatták a résztvevők, majd az önkormányzat és a cigánymisszió mellett, a helyi intézmények és civil szervezetek képviselői is megkoszorúzták a békési emlékművet.

Ezek is érdekelhetik

FEL