Élvonalbeli játékvezetőként láthattuk a Békés Megyei Főügyészség munkatársát

2019. augusztus 29. 12:29 | behir.hu

A Békés Megyei Főügyészség ügyészségi megbízottja, Csonka Bence, augusztus 24-én a Paks-Fehérvár 0-2 eredménnyel zárult NB I-es labdarúgó mérkőzésen debütált először élvonalbeli játékvezetőként.

Csonka Bence 2015-től dolgozik a Békés Megyei Főügyészségen, azonban jóval korábban elkötelezte magát a labdarúgó játékvezetés mellett, már 15 éves korában, 2007-ben letette a játékvezetői vizsgát.

Ebben a minőségében végigjárta a ranglétrát, 2013-ban az NB III Keleti csoportjában fújta először a sípot a Létavértes-Debrecen mérkőzésen. Az NB III-ban 85, az NB II-ben 79 mérkőzésre küldte a szövetség, majd az NB I-ben alapvonali bíróként 19 bajnokin volt jelen, amelyet követően múlt vasárnap már maga vezette a rangadót. Pályafutása során eddig 468 sárga és 30 piros lapot osztott ki.

Bence az édesapja ösztönzésére kezdte el a játékvezetői ismeretek megszerzését, aki maga is labdarúgó bíróként tevékenykedett. A profi játékvezetés folyamatos tanulást igényel, minden évben felmérőkön, edzőtáborokban vesz részt, hogy megfeleljen a magas szintű elméleti és fizikai elvárásoknak. Első NB I-es meccsén nagy drukk volt benne, de úgy érzi, hogy az utóbb kapott pozitív visszajelzések igazolták döntéseinek helyességét. Hosszú távú célja, hogy nemzetközi szinten is vezethessen mérkőzést.

Munkája és a játékvezetés mellett Bence jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának végzős jogász hallgatója.

További programok »

FEL