Elsőbbségadás elmulasztása vezetett súlyos balesethez

2017. november 28. 18:00 | Szendi Rita

Személygépkocsi ütközött kerékpárossal egy kereszteződésben Szarvason. Az autósnak kellett volna elsőbbséget adnia a kerékpárosnak. Ezt nem tette meg, ezért következett be az ütközés.

Súlyosan megsérült egy kerékpáros 2017. október 12-én, Szarvason, a Szabadság út és a Vágóhíd utca kereszteződésében. A férfi a Szabadság úttal párhuzamos kerékpárúton közlekedett, amikor egy jobbra kanyarodó személygépkocsi elütötte. Az autó vezetőjének tábla jelezte, hogy elsőbbséget kell adnia a kerékpárosnak. Figyelmetlensége miatt azonban úgy hajtott be a kereszteződésbe, hogy nem engedte el a biciklist. Az ütközésben az ittasan közlekedő kerékpáros megsérült, 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett. A Szarvasi Rendőrkapitányság a személygépkocsi vezetője ellen közúti baleset gondatlan okozás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelés. A büntetőeljárás iratait a rendőrség 2017. november 24-én elküldte a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre.

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL