Előre: Sikeres gyulai állomás

2017. február 2. 10:14 | behir.hu

Összességében végig uralva a mérkőzést, teljesítette a felkészülés újabb állomását az Előre. A csabai együttes 2-0-ra győzött a Várfürdő-Gyulai Termál FC ellen idegenben megvívott felkészülési találkozón.

Majdnem mindenki lehetőséget kapott Zoran Spisljak vezetőedzőtől a gyulaiak műfüves pályáján, ahol 60-30 perces megosztásban, két teljesen más összeállításban, kétgólos győzelemmel hozta az NB II rajtjára készülő együttes a téli szezon ötödik erőpróbáját. Szalai és Tóth is nagy kedvvel játszott és többször is zavart okoztak a gyulaiak felállt védelmében. A vendéglátóknak ritkán sikerült eljutni a csabaiak kapujáig, ám vagy a védelem állt szilárdan a lábán, vagy a befejezésekbe csúszott hiba – így az első játékrész gól nélkül ért véget.

A második félidőben még nagyobb nyomás alá helyezték a lila-fehérek a Termál FC-t, aminek a 60. percben meg is lett az eredménye, hiszen Bényei Balázs iszonyúan eltalált szabadrúgása, mértani pontossággal akadt Krnács kapus hálójába (0-1). Jöhetett a sorcsere és a friss emberek újabb energiát hoztak a meccsbe. Fabio felívelései, beadásai előre vetítették az eredmény ismételt változását. A 80. percben Nagy Istvánt találta meg egy beívelés, aki gondolkodás nélkül ballal továbbította a hálóba a labdát és beállította a végeredményt (0-2).

 

Így látták a mesterek

Oláh Ferenc (vezetőedző, Várfürdő-Gyulai Termál FC): Úgy érzem, hogy amit szerettem volna visszakapni a játékosaimtól, azt vissza is kaptam. Elsősorban kontrára és minél több labdaszerzésre rendezkedtünk be a mai napon. Nagy hangsúlyt próbáltunk a labdabirtoklásokra és kihozatalokra is fektetni, amit egy NB II-es élcsapattal szemben többé-kevésbé meg is tudtunk valósítani. Tudom, hogy mit gyakoroltunk az edzéseken és láttam, hogy ebből elég sok mindent sikerült is megvalósítani, úgyhogy ilyen szempontból egyértelmű fejlődést tapasztalok a korábbi felkészülési mérkőzésekhez képest. A befejezésekben és a rögzített szituációk kezelésében még sokat kell javulnunk, hiszen az egyértelműen látszott, hogy nem sikerült a lehetőségeinket gólra váltanunk – bár most nem ez volt a lényeg, de természetesen nagyon örültem volna, ha a Békéscsaba ellen sikerül betalálnunk. A felkészülési meccsek felén már túl vagyunk, még három lekötött mérkőzésünk van hátra, két és fél hét múlva pedig kezdődik a bajnokság.

Zoran Spisljak (vezetőedző, Békéscsaba 1912 Előre): A meccsen elsősorban az volt a cél, hogy azok a játékosok, akik a hétvégén nem tudtak részt venni a játékban, megkapják a meccsterhelésüket. Próbáltunk több letámadással az ellenfél térfelén tartani a labdát, nagyobb iramot diktálni és igyekeztünk megakadályozni a labdakihozatalt. A csapat maximálisan betartotta az utasításokat, a vendéglátónk nagyon nehezen tudott rajtunk fogást találni. Szép támadásokat tudtunk egy felállt védelem ellen vezetni, ami mindenképpen hasznos – hiszen a bajnokságban több ilyen jellegű mérkőzésre is számítok. A meccs maradéktalanul elérte a célját, két szép gólt is szereztünk – de ez így is van jól, hiszen most már abban a fázisban vagyunk, amikor egyre több taktikai elemet kell gyakorolnunk és rutinszintre fejlesztenünk. A mai napon összességében megoldottuk a feladatot.

FEL