Élő tudás generációról generációra: megnyílt a XVI. Vándorlegény kiállítás

2026. szeptember 25. 18:14 | Sipos Gábor

Péntek délután ünnepélyes keretek között megnyílt a XVI. Vándorlegény Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat Dél-alföldi és Vajdasági regionális kiállítását Békéscsabán, a Tégla Népművészeti Alkotóház és Közösségi Térben. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében megvalósuló tárlaton a legkiemelkedőbb ifjúsági alkotások kaphattak helyet, bizonyítva, hogy a népi kézművesség nem egy múzeumi emlék, hanem nagyon is élő tudás.

A rendezvényt Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere nyitotta meg, a hangulatot pedig a Madách Utcai Általános Iskola gyermek kamarakórusának ünnepi műsora tette teljessé Tóth Olga vezetésével. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza együttműködésében kiírt pályázatra számtalan lélegzetelállító munka érkezett a régióból.

Debreceni Klára, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Ifjúsági Szakmaközi Bizottságának tagja kiemelte, hogy a pályázat elsődleges célja az utánpótlás nevelése és a mesterségek fogásainak átadása a legfiatalabbaknak.

– A legidősebb korosztálynál már maximálisan teljesülnek a felnőtt alkotókkal szembeni követelmények, a legkisebbeknél pedig még látszik az a kedves gyermekmunka, ami megadja az egésznek a szépségét – fogalmazott a szakember, hozzátéve: a hagyományőrzés mellett örömteli látni, ahogy a fiatalok formákban és színekben is bátran újítanak.

A kiállított alkotók között találkozhattunk a 15 éves Musztafa Amirával is, aki mesés sárközi ékszereivel – csipkegyönggyel, nyakbavetővel és nyakbodorral – vívta ki a szakmai zsűri elismerését.

– Annyira megszerettem a sárközi táncokat és a kultúrájukat, hogy amikor megláttam, milyen gyönyörű ékszereik vannak, azonnal tudtam: nekem ezt el kell készítenem – mesélte a Mezőberényben néptáncoló fiatal tehetség, aki két év szorgalmas készülés után nyújtotta be sikeres pályamunkáját.

A Dél-alföldi és Vajdasági régió fiataljainak remekműveit felvonultató kiállítás a következő hetekben látogatható az Orosházi úti alkotóházban, ahol bárki személyesen is meggyőződhet arról, hogy a hagyomány a fiatalok kezében valódi jövőformáló erő.

Díjazottak:
EGYÉNI PÁLYÁZÓK


I. Gyermek kategória: 10-14 év közötti korosztály


Arany fokozat – Musztafa Amira 
Felkészítő: Kissné Wágner Mária

Ezüst fokozat – Aba P. Bendegúz 
Felkészítő: Aba P. Ákos

Bronz fokozat – Nagy István Bálint 
Felkészítő: Bencsik Márta

Bronz fokozat – Kollár Tímea 
Felkészítő: Kobela Varga Anita

Különdíj: Tulassy Sára – könyv
Felkészítő: Nagy Mari és Vidák István
Különdíj: Tulassay Zsófi – könyv
Felkészítő: Nagy Mari és Vidák István
Különdíj: Erős Hanna – könyv
Felkészítő: Bencsik Márta

II. Ifjúsági kategória: 15-20 év közötti korosztály

Arany fokozat – Pereczes Hanna Virág 
Felkészítő: Nagy Mari és Vidák István

Arany fokozat – Rácz Klaudia 


III. Ifjúsági kategória: 21-35 év közötti korosztály

Arany fokozat – Vass Bíborka 
Felkészítő: Dr. Illés Károlyné és Szakács Alíz

CSOPORTOS PÁLYÁZÓK
I. Gyermek kategória: 10-14 év közötti korosztály

Arany fokozat – SzínesKert Szakkör 
Felkészítők: Szelesné Kása Ilona

Ezüst fokozat – Tulassay testvérek 
Felkészítő: Nagy Mari és Vidák István

Bronz fokozat – Wéber Ede Általános Iskola 
Felkészítő: Kobela – Varga Anita

II. Ifjúsági kategória: 15–20 év közötti korosztály


Arany fokozat – Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI 
Felkészítő: Korcsog Györgyné

III. Ifjúsági kategória: 21-35 év közötti korosztály


Arany Fokozat – Csonki Noémi és Frankó Tamás 
 
Hagyományok Háza ajándékcsomag 
1. Békési Képzősök, Békés
Felkészítő: Dávidné Gyarmati Zsuzsanna
2. Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda, Fejlesztő Nevelést, Oktatást végző Iskola – EGYMI
3sz. napközis csoportja, Kiskunmajsa
Felkészítő: Dr. Balogné Dévai Katalin
3. Wéber Ede Általános Iskola, Helvécia
Felkészítő: Kobela-Varga Anita
4. Guzsalyas Képzőművészeti Alapítvány szakköre, Kétsoprony
Felkészítő: Kudlákné Balázs Noémi
5. SzínesKert szakkör, Lakitelek
Felkészítő: Szelesné Kása Ilona
6. Tótkomlósi Alkotókör Szlovák Két tanítási Nyelvű Általános Iskola, Tótkomlós
Felkészítő: Keresztesné Deák Andrea
7. Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola,
Kollégium és EGYMI, Békés
Felkészítő: Korcsog Györgyné
8. Dombegyházi Balsaráti Vitus János Általános Iskola, hímző szakköre, Dombegyháza
Felkészítő: Puskás Magdolna
 

 

Galéria

További programok »

FEL