Elő az esernyővel! Jön a vihar!

2016. május 24. 06:52 | Fekete Kata

Békés megyében intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több eső hullhat. Ezen kívül arra is számítani lehet, hogy az esőzések során jégeső is hullhat, a szél pedig viharossá fokozódhat – tudta meg az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálattól.

A meteorológiai szolgálat azt írta: az éjféli órákig több helyen várható zivatar a nyugati, délnyugati országrészben kisebb valószínűséggel. A reggeli órákban a zivatarok környezetében a középső országrészben lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék is hullhat. Délután, este főként az ország északkeleti harmadában, északi megyéiben várhatóak zivatarok, és akár 60-80 kilométer/órás szél, felhőszakadás és kisebb méretű jég is előfordulhat. Ezeken a területeken néhol heves zivatar is kialakulhat akár 90 kilométer/órás szél, 2 centiméteresnél nagyobb jégdarabok kíséretében, egy-egy területen pedig rövid idő alatt akár 35 milliméternél több eső is lehullhat.

 Az előrejelzés szerint csak rövid napos időszakokra lehet számítani kedden. Napközben keleten 19-24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet. Késő estére 11-16 fok közé hűl le a levegő.

Forrás: MTI

 

 

FEL