Elmaradnak az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői

2020. március 16. 10:18 | behir.hu

A koronavírus terjedése miatt kihirdetett országos veszélyhelyzetre való tekintettel nem rendezi meg az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) döntőit az Oktatási Hivatal.

Az eredményeket a már lezajlott versenyfordulókban elért eredmények alapján határozzák meg. A döntést a tanulók és kísérőik közösségi közlekedésben való részvételének elkerülése, továbbá az egyes döntők részvevőinek nagy száma indokolja.

Mivel minden OKTV-tárgyból megrendezték a tanulók iskoláitól teljesen független második versenyfordulókat, a szakmai bizottságok a végeredményeket e tanévben – rendkívüli módon – a március 13-áig elért eredmények alapján állapítják majd meg – áll az Oktatási Hivatal közleményében.

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a jövő héten is

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
08:11
FEL