Elmarad a Kézműves Kupa

2022. március 18. 16:23 | Szabó Judit

Madarász István mesterfodrásztól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Miskolcon, március 27-re tervezett  Kézműves Kupa elmarad.

Korábban arról számoltunk be, hogy március 27-én Kézműves Kupát rendeznek Miskolcon, melyen egy orosházi fodrász is megméretteti magát. Madarász István mesterfodrász, az egyik szervező arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a kevés jelentkező miatt a verseny elmarad. 

Rácz Norbert orosházi versenyző megkeresésünkre elmondta, hogy nagyon sajnálja, amiért elmarad a verseny, mivel napi több órán át készült a megmérettetésre. 

– Szomorúan értesültem róla, már megvettem mindent a versenyre, szállást is foglaltam. Sajnálom, mert sokat gyakoroltam azért, hogy minél jobban sikerüljön ez a megmérettetés, amely előlépcsője a magyar bajnokságnak. Jó lett volna ezen a versenyen megmérettetni magam – mondta el az orosházi fordrász, aki hozzátette, hogy nem hagyja abba a gyakorlást, a hazai bajnokság a következő célkitűzése. 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL