Elkészült az agrár- és vidékfejlesztési pályázatok menetrendje

2023. november 2. 13:34 | behir.hu

Elkészítette a tárca az agrár- és vidékfejlesztési támogatások jövő évi pályázati menetrendjét. Caknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdák rendelkezésére – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervet 2022. november 7-én fogadták el Brüsszelben, amely az idei évtől egészen 2027-ig tartalmazza a magyar agrár- és vidékfejlesztési támogatások kereteit, lehetőségeit a gazdálkodók, élelmiszer-előállítók és a vidéki térségeink települései számára. A minisztérium célja, hogy versenyképes, 21. századi, modern mezőgazdaság és feldolgozóipar működjön Magyarországon – hangsúlyozta Nagy István. – Az időjárás és a háború okozta rendkívüli körülmények között az a felelősségünk, hogy a 600 milliárd forintnak megfelelő uniós vidékfejlesztési forrás 80 százalékos, azaz 2300 milliárd forintnyi magyar kormány általi kiegészítésével az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat a lehető legcélszerűbben és legelőremutatóbban használjuk fel – mondta a miniszter. Ez a forrás elegendő a hozzáadott érték növelésére, az élelmiszertermelésünk fenntarthatóságának erősítésére, a hazai gazdaság- és vidékfejlesztési célok megvalósítására, valamint az uniós zöld elvárások egyidejű teljesítésére is.

Jövő év elején kezdődik az új agrár- és vidékfejlesztési pályázati felhívások és támogatási jogcímek meghirdetése, melynek 69 kiírásból álló menetrendje itt érhető el. A tervek a külső körülmények függvényében kis mértékben módosulhatnak.

– A jövő év végéig tervezett menetrend kialakítását nem írja elő jogszabályi kötelezettség, de a jelenlegi nehezebb gazdasági, piaci és finanszírozási környezetben az érintettek számára fontos a tervezhetőség és kiszámíthatóság. Valamennyi támogatási konstrukció esetében széleskörű szakmai egyeztetést folytatunk, kikérjük valamennyi érintett szakmai szervezet és intézmény javaslatait, véleményét, valamint be fogjuk vonni őket az elmúlt évek gyakorlata alapján a pályázati felhívások és támogatási konstrukciók előkészítésébe – hívta fel a figyelmet a miniszter.

A tárcavezető tájékoztatott, hogy a pályázatok meghirdetése 2024. februárjától indulhat, elsősorban az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó konstrukciókkal. Márciusban jelenhet meg a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első pályázati csomagja, amely magában foglalja az élelmiszeripar, a takarmányipar, a kertészet és az állattartás beruházásait segítő felhívásokat.

– Ugyancsak tavasz elején tervezzük azokat az ökológiai szempontból fontos földhasználat-váltást segítő támogatásainkat elindítani, amelyekhez utána többéves fenntartási támogatás igénybe vételének lehetősége is megnyílik. Nyárra készülhet el a generációváltást segítő felhívás, míg őszére várhatók a vidékfejlesztési pályázati konstrukciók. Mindezek mellett az év végére egy újabb beruházási pályázati csomag meghirdetését időzítjük, amely a precíziós gazdálkodást vagy éppen terménytisztítás-szárítás technológiai megújulását segíti – sorolta a miniszter.

Kitért arra is, a meghirdetett pályázatok lehetőséget biztosítanak majd a kis-, közepes- és nagygazdaságok számára egyaránt, hogy az elmúlt két év gazdasági-piaci változásaira reagálva, a termelésüket hatékonyabbá tegyék vagy akár a több lábon állás irányába nyithassanak. A támogatásokkal 11 olyan szakmai programot fogunk megvalósítani, amelyek a gazdaságfejlesztést, a zöld jövő feltételeinek megteremtését és a megújuló vidéket segítik.

– Ezek révén 2027-ig gazdaságfejlesztésre 1500 milliárd forintot, míg a zöld jövő feltételeinek megteremtésére 1000 milliárd forintot fordítunk majd – fűzte hozzá.

A miniszter szerint megvan az erőnk és rendelkezésre állnak az eszközeink is ahhoz, hogy új pályára állítsuk a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart. Az a célunk, hogy 2030-ra az agrárium termelékenysége a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére nőjön, az export pedig 50 százalékos növekedéssel 15 milliárd euróra emelkedjen.

Forrás: FB/Nagy István

További programok »

FEL