Elismerés a MATASZ Békés megyei évzáróján

2019. december 20. 08:49 | behir.hu

A Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés Megyei Szervezetének kibővített elnöksége Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában tartotta évzáró rendezvényét.

Az eseményen részt vettek a társ katonai, illetve azon szervezetek képviselői, akik az év folyamán segítették a programok megvalósítását. Meghívást kaptak azok a segítők is, akik ebben az évben honvédelmi minisztériumi elismerésben részesültek.

A szervezet elnöke, Nagy Zoltán nyugállományú ezredes köszöntőjében kitért a mozgalmas 2019 év történéseire, kiemelve azt, hogy nem lehetett volna sikeresen véghezvinni a zömében tanuló korosztálynak szánt programokat a segítők támogatása nélkül. Ezt az értékes támogatást a MATASZ Békés megyei szervezete a jövőben is igényli, mert e nélkül nem lehetne a terveket megvalósítani. Nagy elismerésnek nevezte a Békés Megyei Kormányhivatal, a Békés Megyei Védelmi Bizottság által adományozott „Békés Megye Védelméért” emlék plakettet, amit a MATASZ megyei szervezete kapott.

Az elnök vázolta a 2020 év első felének eseményeit is. Január 10-én Tótkomlóson kerül sor a háborús emlékmű megkoszorúzására a német tartalékos bajtársi küldöttség tagjaival közösen, január 18-án, szombaton pedig megtartják Orosháza környékén a hagyományos Doni Emléktúrát, az emlékező menetelést és tisztelgést, a voronyezsi katasztrófa hőseire emlékezve. Az orosházi regionális és a békéscsabai megyei haditornát is megrendezik majd a megszokott lelkesedéssel és színvonalon. Nagy Zoltán ezredes egyébként itt, a rendezvényen vette át  MATASZ elismerő kitüntetését.

A jó hangulatú est vacsorával és baráti beszélgetéssel zárult. 

További programok »

FEL