Békés Város Önkormányzata által vezetett konzorcium 197,99 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével kezdte meg a „Békés, energia menedzsment rendszer bevezetése” című projekt megvalósítását. A fejlesztés a DIMOP Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg.
A beruházás célja egy korszerű, digitális energiamenedzsment-rendszer létrehozása az önkormányzat és a konzorciumi partnerek által használt közintézményekben, valamint egyéb bevont épületekben. Az új rendszernek révén lehetőség nyílik majd az energiafelhasználás folyamatos nyomon követésére, az adatok elemzésére, a rendellenességek gyors felismerésére, valamint az energiafogyasztás tudatosabb megszervezésére.
A fejlesztés részeként intelligens mérőeszközöket, adatgyűjtő és kommunikációs eszközöket, valamint kiegészítő érzékelőket szereznek be és telepítenek. Emellett bevezetik a kapcsolódó energiamenedzsment-szoftvert is. Ennek segítségével az intézmények energiafogyasztási adatai webes és mobilfelületen egyaránt elérhetők lesznek.
A projekt már elkezdődött, jelenleg a tervezési feladatok zajlanak. A közbeszerzési eljárást követően a tervek szerint még a nyár folyamán megindulhatnak a kivitelezési munkák. A fejlesztés célja, hogy az önkormányzat már a téli fűtési szezonban használni tudja az új rendszer első eredményeit és előnyeit.
A beruházás illeszkedik Békés Város Önkormányzatának azon törekvéséhez, hogy a korábban megvalósított energetikai korszerűsítésekre építve takarékosabb, átláthatóbb és fenntarthatóbb intézményi működést alakítson ki. A fejlesztés eredményeként javulhat az üzemeltetés hatékonysága, csökkenhetnek a felesleges fogyasztások, és megalapozottabb energetikai döntések születhetnek a városban.
Forrás: Békési Polgármesteri Hivatal