Elindult az óvodásoknak szóló Vitéz László program

2024. január 13. 09:10 | behir.hu

Elindult a Déryné Program keretében a Vitéz László alprogram, amelynek célja a színházi kultúra elérhetővé tétele az ország minden szegletében az óvodás korosztály számára - közölte a szervezet pénteken.

A Vitéz László alprogram célja, hogy komplex művészeti tevékenységeken keresztül bevezesse a bábszínházi élményt az ország valamennyi óvodájába - áll a közleményben.

A kétszer 45 perces foglalkozás első felében drámajátékok, táncház és bábelőadás, míg a második részében kézműves alkotómunka zajlik.
A Kis Domonkos Márk által vezetett, 2020-ban indult Déryné Program szervezői szerint a kulturális élmények mindenki számára elérhetők és fontosak, függetlenül lakóhelytől, életkortól vagy gazdasági háttértől. A művészeti érdeklődés felkeltése és a színházi nevelés már a legfiatalabb korban kezdődik, erre fókuszál a Vitéz László alprogram - áll a közleményben.

Mint írják, az alprogram díjmentesen juttat el óvodákba játékos színházi foglalkozásokkal kiegészített bábelőadásokat. A témanapok középpontjában a magyar népmesék és eredetmondák állnak. Az előadásokat mozgásos játékok, drámapedagógiai és kézműves foglalkozások egészítik ki.

A Vitéz László alprogram közép- és nagycsoportos korú gyermekeknek szól, és nagy hangsúlyt fektet a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek bevonására.

A Vitéz László alprogramról további információ a Déryné Program weboldalán, a https://deryneprogram.hu/programismerteto/vitez-laszlo linken érhető el.

 

Forrás: MTI

További programok »

Kultúra

Dr. Zsilák János: Hogy ne legyen családi vita, azt mondtam, hogy orvos leszek!

Április közepétől zajlik a Lencsési Közösségi Házban az Egészséghetek programsorozat. A péntek délutáni Közéleti teaház vendége ezúttal dr. Zsilák János főorvos, sebész, klinikai onkológus, a Békés Vármegyei Központi Kórház orvosigazgató-helyettese, a Réthy Pál Kórház vezetője volt. A moderátor szerepét most is, mint általában mindig, Takács Péter, a kultúrintézmény vezetője látta el.
09:22
FEL