Elindult az Ökumenikus Segélyszervezet országos, adventi pénzadománygyűjtése

2018. december 3. 09:44 | behir.hu

Advent első vasárnapján 23. alkalommal hirdette meg Országos Adventi Pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, és hogy kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből. Idén is sokféleképpen lehet csatlakozni a december 31-ig tartó adománygyűjtéshez.
 
Az Országos Adventi Pénzadománygyűjtés emblémája, a szeretet.éhség. tört mézeskalácsszív évente emberek százezrei számára jelent egyet karácsony egyik legfontosabb üzenetével: a cselekvő szeretettel, a szegények, a hiányt szenvedők támogatásával. Ez az egyre szélesedő ünnepi összefogás teszi lehetővé, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet az ünnepeken túl is, egész évben hatékonyan tudja segíteni a nélkülözőket és bajba jutottakat. Az adventi adománygyűjtés hagyományainak része, hogy az összefogás az első adventi gyertya közös meggyújtásával veszi kezdetét, melyet idén is Lévai Anikó és Kovács Koko István jószolgálati nagykövetek, és Lehel László elnök-igazgató lobbantottak lángra.

Az elnök-igazgató elmondta, hogy az adventi adománygyűjtésnek köszönhetően tudta hatékonyan működtetni Országos Segélyközpontját az Ökumenikus Segélyszervezet, mely 2018-ban is krízishelyzetbe került családok ezreinek nyújtott segítséget. A szintén az előző évi adventi gyűjtésből megvalósult konkrét fejlesztések közül Lehel László kiemelte az új Biztos Kezdet Gyermekház kialakítását és felszerelését Olaszliszkán, a kastélyosdombói Családok Átmeneti Otthonához kapcsolódó szociális gazdaság fejlesztését, a Dunavarsányban található Időskorúak Gondozóházának felújítását és felszerelését, valamint a miskolci Családok Átmeneti Otthona és a hozzá kapcsolódó közösségi tér fejlesztését. Fentieken túl a tavalyi adománygyűjtésnek is köszönhetően indulhatott el az ország 4 pontján bántalmazottaknak segítséget nyújtó régiós krízisambulancia, mindemellett új szociális és fejlesztő központ létrehozását is megkezdhette Sopronban és Debrecenben a segélyszervezet.

 

 

Az elnök-igazgató leszögezte: a segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonainkban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. Legfőbb célkitűzés továbbra is az esélyteremtés, a valódi kitörési pontok a szegénységből. Ennek érdekében egy-egy családdal a Segélyszervezet munkatársai akár éveken át foglalkoznak, azért, hogy aztán önállóan, külső segítség nélkül is boldoguljanak.

Gáncs Kristóf, a segélyzervezet kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: hosszas előkészületek és széleskörű partneri összefogás előzte meg a gyűjtést. Az adománygyűjtés módját és a lehetséges támogatási formákat ismertetve elmondta: a 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz. Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani és rendelkezik bankkártyával, az a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat. Továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámlaszámon is.

 

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

További programok »

FEL