Elindult a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka

2024. március 13. 06:25 | behir.hu

Erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésére, a Településfásítási program pedig a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés Magyarországon - hangsúlyozta Nagy István agárminiszter kedden a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn, ahol az Országfásítási program részeként elindult a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka.

A tárcavezető - aki a térség fideszes országgyűlési képviselője - elmondta, hogy az elmúlt három évben a megvalósításhoz a Vidékfejlesztési Program biztosított kétmilliárd forint támogatást, az idei feladatokra pedig 550 millió forint áll rendelkezésre.

Kiemelte: év elején hirdették meg a tízezer lélekszám alatti települések zöldítését szolgáló program negyedik ütemét. Az önkormányzatok tízezer sorfát igényelhettek, a tavaszi ültetési időszakra négyezer, az őszire hatezer sorfa volt elérhető.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL