Elindulhatnak a Magyar Falu Program első fejlesztései

2019. július 11. 18:40 | Kovács Andrea

Több száz fejlesztés indulhat el országszerte a Magyar Falu Program támogatásával. A települési önkormányzatok és egyházközösségek az első pályázati kiíráson 13 milliárd forintot nyertek közösségfejlesztésre. Számos beruházás indulhat el Békés megyében is.

A Magyar Falu Program első pályázatait februárban hirdették meg, melynek részleteiről március elején, Békéscsabán, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos tájékoztatta a Békés megyei kistelepülések vezetőit.

Gyopáros Alpár elmondta: a települési önkormányzatok számára, illetve az ezekben a falvakban működő történelmi egyházak, katolikusok, reformátusok és evangélikus közösségek számára kínálnak pályázati lehetőséget. Tizennyolc támogatási célterületet fogalmaztak meg, ebből február végén két pályázati kiírás már megjelent, melyek által egyházi tulajdonú és világi közösségi terek elindítására, illetve működő közösségi terek fejlesztésére és működtetésére is lesz lehetőség.

 

 

A Magyar Falu Program első két pályázatanák eredményét július 5-én hirdették ki. Az együttesen 13 milliárd forintos keretből 461 önkormányzati és 487 egyházi közösségi tér fejlesztése kezdődött meg. Szabadkígyós mindkét pályázaton nyert. A Szent-Anna plébániához tartozó, mintegy 15 éve üresen álló egykori idősek otthonát újítják fel a támogatásból.

– Ezt az épületet meg kell menteni, hiszen ez egy történelmi épület. Lelki gyakorlatos ifjúsági központot készítünk egy pár lakószobával, kis konyhával, ebédlővel – mondta el lyés László Zsolt katolikus plébános.

 

 

Szabadkígyós önkormányzata a „nemzeti és helyi identitástudat erősítése” elnevezésű pályázaton 18 millió forintos támogatást nyert el. Ezt a forrást a művelődési ház korszerűsítésére fordítják. Zatykó Katalin Szabadkígyós Község Önkormányzata jegyzője elmondta: a tető szigetelését szeretnék először megcsináltani belőle. A cserepet leszedik és kap egy szigetelést a tető, hogy meg tudják óvni az épületet a beázástól. Emellett a cserépléceket fogják kicserélni.

A művelődési ház nagytermében a tervek szerint felújítják a padlózatot, újrafestik a belső teret, korszerűbbre cserélik a lámpatesteket, illetve hűtő-fűtő klímával oldják meg az épület fűtését. A kivitelező cég a beruházást előreláthatólag szeptember végén kezdi el és Szabadkígyós önkormányzata az október 23. ünnepséget várhatóan már a megújult művelődési házban tarthatja meg.

 

További programok »

Fejlesztéspolitika

Megújult a rendelőintézet Békésen

Átadták a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő szakorvosi járóbeteg-ellátást ellátó épületét kedden. A rendelőintézet energetikai korszerűsítésen esett át. Ennek köszönhetően javult a betegellátás minősége és költséghatékonyabbá vált az épület fenntartása.
18:41
FEL