Elhunyt Palotai György egykori kézilabda játékvezető és versenybíró

2024. június 4. 14:20 | behir.hu

Palotai György évtizedeken keresztül meghatározó alakja volt a Békés megyei kézilabdás társadalomnak, játékvezetőként és versenybíróként rengeteg mérkőzésen működött közre.

Palotai György munkáját mindig lelkiismeretesen és nagyon precízen végezte, emellett szívesen segítette a fiatalokat – írja a csabai klub közösségi oldalán.

A Békéscsabai Előre NKSE utánpótlás és felnőtt mérkőzésein hosszú időn keresztül látott el közreműködői feladatokat, utolsó találkozója a lila-fehér klub U11-es korosztályának Medgyesegyháza elleni összecsapása volt. Akkor is mindig első szóra jött, amikor egy edzőmérkőzésen vagy tornán volt szükség a segítségére. Betegen is dolgozott, a megye kézilabdás társadalma mindig számíthatott rá. A felnőtt csapat mérkőzésein az első sorban ült, hiányozik majd a lelátóról.

A 69 éves korában elhunyt Palotai György végső búcsúztatása 2024. június 10-én, hétfőn 11 órakor lesz a Vasúti temetőben.

 

További programok »

FEL