Elhunyt Kántor Zsolt író, költő

2023. október 10. 13:36 | behir.hu

65 évesen elhunyt Kántor Zsolt író, költő, szerkesztő, a Bárka folyóirat alapítója.

Kántor Zsolt 1958-ban született Debrecenben. 1989-93-ig a békéscsabai Tevan Kiadó Kft. szerkesztője, 93-tól igazgatóhelyettes a Tevannál, 1997-től 2004-ig (a kft. eladásáig) a Tevan Kiadó igazgatója. 2005-től a békéscsabai Hungária Nyomda Rt. könyvkiadás üzletág vezetője. A Bárka irodalmi folyóirat alapítója, főszerkesztője volt 1993-1998-ig.

A Tevannál felelős szerkesztője olyan ismert kiadványoknak, mint a Hét évszázad magyar költői, amelyet Lakatos István szerkesztett, Szántó Tibor tervezett, Somlyó György háromkötetes Szélrózsa című műfordítás-kötetének, Határ Győző Özön közönyének is kiadója, szerkesztője.

Pályája úgy indult, hogy Tandori Dezső a korabeli Magyar Ifjúságban felfedezte (bemutatta) öt vers kíséretében, 1980-ban. Versei, novellái az ÉS-ben, a Holmi, a 2000, a Jelenkor, a Bárka és a Beszélő című folyóiratokban jelentek meg. Több éven át írt cikkeket, jegyzeteket a Heti Mérlegnek.

 Halálhíréről a család értesítette a Szépírók Társaságát.

A szerző egyik saját versével búcsúzunk tőle:

Ugyanazon egy szellem (Isten által belefújt pneuma)

Ami elkövetkezik, az a régmúltból jön.
Már régóta megvan, ami most történik.
Elő van készítve, amit még nem tapasztal
A világ, de már sejthető.
Mi haszna van az embernek
Abból a nyughatatlan fáradozásból,
Ami által különbnek akar látszani
Másoknál? Időpocsékolás és erőlködés
Bármely tevékenység, ami nem a szívügyünk.
Ami volt, ugyanaz, ami elkövetkezik.
Ami ezután történik, ismétli önmagát,
Mint a szél, a történelem körbejár.
Ugyanarra a helyre térnek vissza a vizek is.
A hegyek alá, s a kövek között csörgedezik,
Az eső leesik és többé nem megy vissza az égbe.
De megeszi a kavicsot, a füvet és a falevelet.
Fentről dagasztják, működtetik az ügyeket.
Mert a láthatatlan permanensen oktatja,
Tanítja az Eget.

 

Forrás: Bárka online

További programok »

Itthon

Gyula és Békés vármegye a díszvendége a csütörtökön kezdődő Utazás Kiállításnak

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a 46. Utazás Kiállítást a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Idén a rendezvény díszvendége Gyula, a történelmi fürdőváros, valamint Békés vármegye. A sikeres szereplés érdekében a jelentős turisztikai vonzerővel bíró települések részvételével tavaly év végén munkacsoport is alakult.
2024. február 20. 16:47
FEL