Elhunyt dr. Varga Sándor, az orosházi kórház gyermekosztályának korábbi vezetője

2022. március 9. 20:06 | behir.hu

Hosszan tartó, méltósággal viselt, súlyos betegség után március 7-én, 77 éves korában elhunyt dr. Varga Sándor, az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Csecsemő- és Gyermekosztályának korábbi osztályvezető főorvosa.

A hírt az orosházi kórház kötölte. Mint írják, dr. Varga Sándor 1945. március 23-án született az erdélyi Marosvásárhelyen. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd szintén ott szerezte gyermekorvosi diplomáját az egyetemen. Ezt követően a városi kórházban lett alorvos és szakorvos. Innen Sepsiszentgyörgyre került a Kovászna megyei kórház gyermekosztálya. 5 év szakorvosi munka után lett a sepsiszentgyörgyi kórház 110 ággyal működő gyermek osztályán osztályvezető főorvos. 

1990-ben települt át Erdélyből Magyarországra. A szegedi gyermekklinikán néhány hónapot töltött szakorvosként. 1990. július 1-jén érkezett az Orosházi Kórházba, ahol a Csecsemő- és Gyermekosztály osztályvezető főorvosaként kezdett dolgozni. Ezt a beosztást egy rövid megszakítással közel 3 évtizeden keresztül töltötte be.

A kórházi munka mellett háziorvosként is praktizált, több tudományos területen is aktív volt. 2006-ig bezárólag feldolgozta és két kötetben kiadta a gyermekosztályok történetét, társszerkesztője volt az Orosháza Egészségügye című kötetnek. 2006-ban megkapta a Magyar Orvosi Kamara által alapított Legjobb Orvos Díjat, majd 2008-ban a dr. László Elek Díj Orosháza Egészségügyéért kitüntetést. 2019-ben vonult nyugdíjba

További programok »

FEL