Elhunyt dr. Biri István volt megyei főjegyző

2017. augusztus 17. 16:53 | behir.hu

Dr. Biri István 1991-től több mint 18 évig volt Békés megye főjegyzője, aki 68 éves korában hunyt el.

Dr. Biri István 1949. január 27-én született Újkígyóson. Munkaviszonyát 1964-ben a helyi Aranykalász TSZ-nél kezdte, majd az újkígyósi OTP alkalmazottja volt. Közigazgatási pályafutása 1974 júliusában indult az újkígyósi Nagyközségi Tanácsnál. 1980 januárjától a Megyei Tanács alkalmazottja volt, majd 1990-ben a helyi önkormányzatokról szóló törvény hatályba lépését követően a titkársági osztályvezetői állásból megpályázta a főjegyzői széket. 1991-ben az akkor 52 fős megyei képviselő-testület a pályázók közül dr. Biri István személyét támogatta, így 1991. március 1-től kinevezték Békés megye főjegyzőjének, ezt a tisztségét 2009. szeptember 30-ig töltötte be. Közszolgálati jogviszonyának megszüntetését 45 év munkaviszony után saját maga kérte.

Dr. Biri István a munkája betöltéséhez szükséges képesítéseit munkaviszony mellett szerezte meg, először a Tanácsakadémiát, majd az Államigazgatási Főiskolát végezte el, Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen pedig jogi diplomát szerzett.

Neve és személye egybeforrt az 1989-től kezdődő népszavazási, majd az azt követő valamennyi általános választási és népszavazási feladatok megyei irányításával. Nyugállományba vonulásakor a vele együtt dolgozók elmondták: hosszú éveken át stabil, kiszámítható hivatali működést biztosított, és mindenkivel együttműködésre törekedett.

Dr. Biri István augusztus 16-án hunyt el, azonban szelleme, gondolatai, munkája eredményei még sokáig fennmaradnak, akik ismerték, nem feledik jellegzetes, „pipafüstös” alakját.

További programok »

Itthon

Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a hét, szerdán újabb hidegfront érkezik

Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a jövő hét, szerdán újabb hidegfront érkezik erős széllel, ekkor délnyugaton előfordulhat eső és visszatérnek a hajnali fagyok. A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már jellemzően gyengén felhős, napos, száraz idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel , eleinte élénk széllel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
06:19
FEL