Elhunyt a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke

2021. január 7. 18:05 | Hidvégi Dávid

Rövid és súlyos betegség után elhunyt Rónaszéki András a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

Az 1950-ben született Rónaszéki András, aki 1968. január 2-a óta foglalkozott erőemeléssel. Az első versenye 1969-ben volt, majd 1978-ban versenyzett utoljára.

Bíróként az első nemzetközi versenye 1993-ban volt Pozsonyban, majd első osztályú bíróként hatalmas elismertséget szerzett a Nemzetközi Erőemelő Szövetség és az Európai Erőemelő Szövetség köreiben is.

A Magyar Erőemelő Szövetség 1996. február 25-én alakult, első elnökének Rónaszéki Andrást választották, aki azóta is betöltötte a tisztséget. Az áldozatos munkájának köszönhetően alakultak ki a hazai szövetség működési feltételei, majd 2014-től kezdve lehetővé tette a Para fekvenyomó szakág csatlakozását a Magyar Erőemelő Szövetséghez. Irányítása alatt 129 világ- és Európa-bajnoki címet nyertek magyar sportolók, ő pedig minden nemzeti vagy nemzetközi eredményre büszke volt.

A január 3-án bekövetkezett halála pótolhatatlan veszteséget jelent a teljes erőemelő közösség számára. Rónaszéki Andrást a Magyar Erőemelő Szövetség saját halottjának tekinti.

További programok »

FEL