Elfogadták a kistermelői élelmiszer-előállítás jó gyakorlatok útmutatót

2017. december 20. 07:56 | behir.hu

Hivatalosan is elfogadták 2017 nyarán a kistermelői élelmiszer-előállítás és -értékesítés jó higiéniai gyakorlatát összefoglaló útmutatót, mely az FM honlapjáról ingyenesen is letölthető.

A hagyomány és rugalmasság elveit is szem előtt tartó, a kistermelők számára kulcsfontosságú dokumentum létrejöttét  a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület kezdeményezte, majd 2014-től a Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete vette át a véglegesítés munkálatait az FM és a NÉBIH munkatársainak rendszeres segítsége mellett.  A dokumentum létrejöttét a Norvég Civil Alap támogatás segítette, majd a legvégén Nemzeti Együttműködési Alap működési forrása segítette az egyeztetéseket.

A jó higiéniai gyakorlat útmutatók célja általánosságban a kockázatokkal arányos, megvalósítható intézkedések összegyűjtése az ésszerűség és a gyakorlat alapján. Az útmutató segít a rendeletek értelmezésében, valamint vitás esetekben vonatkoztatási alapul is szolgál.

A dokumentum részletesen ismerteti, hogy milyen tevékenységeket folytathatnak a kistermelők, milyen igazolásokkal kell rendelkezniük, továbbá milyen nyilvántartásokat kell vezetniük, kitér a kötelező és önkéntes jelölési szabályokra, a higiéniai követelmények általános ismertetésén túl, a mellékletek segítségével, termékcsoportonként mutatja be az előállításra és értékesítésre vonatkozó gyakorlati útmutatásokat. A csatolt nyilvántartás-, adatlap- és címkeminták a jogszabályi előírások megfelelő alkalmazását segítik.

A KISTERMELŐI  élelmiszer-előállítás és -értékesítés jó higiéniai gyakorlat ÚTMUTATÓ LETÖLTHETŐ INGYENESEN ITT 
az FM oldaláról más útmutatókkal együtt.

Főbb tartalmi részei:

III. Akikre az útmutató érvényes, azaz a kisztermelő
Mennyiségi korlát
IV. Nyilvántartások, igazolások
Egészségügyi (személyi higiénés) alkalmasság
Kistermelői regisztráció, őstermelői igazolvány
A kereskedelmi tevékenység bejelentésének igazolása
Párlat, pálinka piaci értékesítésének bejelentése, szabályai
Agrárkamarai nyilvántartás
Nyilvántartás az előállított termékek mennyiségéről, az előállítás idejéről, az értékesített
mennyiségről és az értékesítés helyéről
Hatósági állatorvosi bizonyítvány
Hússzállítási igazolás, húsbélyegző
További nyilvántartások
Gombavizsgálati igazolás
Gyűjtött növények, gyógynövények
Hal, halból készített termék
Adatlap
Szerződések
V. Jelölések, címkézések
Csomagolatlan élelmiszer
Csomagolt élelmiszer
Tojás
Tej, tejtermék jelölése
Önkéntes megkülönböztető megjelölések
A) „Magyar termék”
B) „Hazai termék”
C) „Hazai feldolgozású termék”
D) Az átlagosnál jobb minőségi fokozatra vagy különleges minőségi tulajdonságra utaló állítások
E) Kézzel történő előállításra vagy a nem iparszerű eljárás alkalmazására utaló állítás
VI. Felelősség és kötelezettség

VII. Jó higiéniai gyakorlat
Az infrastruktúrára és a berendezésekre vonatkozó követelmények
Épületek és berendezések
Szellőzés
Világítás
Padló és falfelület
Mennyezet vagy tető
Ablakok és ajtók
Szennyvízelvezető
Élelmiszerekkel érintkező eszközök
Munkaeszközök
Tisztító- és fertőtlenítőszerek
Füstölő, üst, aszaló, kemence, pince, kamra, verem, padlás, szín
Ivóvízellátás
A nyersanyagra és az élelmiszerkészítés műveleteire vonatkozó követelmények
Raktározás, tárolás
Előkészítés
Pácolás
Hőkezelés

VIII. Higiéniai eljárások – tisztítás és fertőtlenítés
A megfelelő tisztító- fertőtlenítő hatás
A takarítás műveletei

IX. Az élelmiszerek szállítására vonatkozó előírások

X. Hulladék, melléktermék kezelése

XI. Kártevők elleni védekezés

XII. Élelmiszer-előállítást és - értékesítést végző személyek egészsége
Személyi higiénia

XIII. Élelmiszerben rejlő veszélyek

I. Melléklet: higiéniai tudnivalók
Személyi higiénia
Az élelmiszer-előállítás higiéniája
Kártevők elleni védekezés

II. Melléklet: nyilvántartásminták
Hűtött légterek hőmérséklet-eltérésének igazolása
Hűtési lánc fenntartási terv
Takarmány-adalékanyag felhasználásának nyilvántartása (méhtartás esetén nem szükséges)
Állatgyógyászati készítmény felhasználásának nyilvántartása
Növényvédőszer-felhasználás nyilvántartása
Termelési nyilvántartás (alaptermék)
Előállítási nyilvántartás(feldolgozatlan és feldolgozott termék)

III. Melléklet: adatlap minták

IV. Melléklet: címkeminták

V. Melléklet: kistermelői élelmiszer-előállításhoz kapcsolódó jó gyártási és higiéniai gyakorlat
1. Kistermelői friss hús előállítása és értékesítése (kifejlett és növendék szarvasmarha, sertés, juh, kecske, strucc és emu)
2. Kistermelői baromfihús (tyúkfélék, víziszárnyas, pulyka, galamb stb.), nyúlhús előállítása és értékesítése
3. Kistermelői húskészítmények előállítása és értékesítése
4. Kistermelői tejtermékek előállítása és értékesítése
5. Termelői méz és méhészeti termékek előállítása és értékesítése
6. Kistermelői savanyúság előállítása és értékesítése
7. Kistermelői, hőkezeléssel feldolgozott, növényi eredetű termékek (zöldség-, gyümölcs- és gombakonzervek, dzsemek, lekvárok, szörpök, gyümölcssajtok) lőállítása és értékesítése
8. Kistermelői szárítmány (zöldség, gyümölcs, gomba, őrölt fűszerpaprika, fűszer és gyógynövény) előállítása és értékesítése
9. Kistermelői, tisztított, szeletelt, csomagolt zöldség előállítása és értékesítése
10. Sóban vagy olajban eltett zöldségek, cukorban eltett gyümölcs előállítása és értékesítése
11. Kistermelői kenyér, pékáru, tartós lisztes áru és rétes, csíramálé előállítása és értékesítése
12. Kistermelői száraztészta előállítása és értékesítése
13. Kistermelői, malomipari termékek (liszt, dara) előállítása és értékesítése
14. Kistermelői, hidegen sajtolt olajok előállítása és értékesítése

VI. Melléklet: takarítási és fertőtlenítési terv

VII. Melléklet: kártevő - ellenőrzési terv

További programok »

FEL